Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)
150 marasztaltatik, ha felperes czég egyik üzlettársa vagy könyvvivője által pótesküt tesz arra, hogy az alperes által kifogásolt két hordó kávé minőségére és felszámitott árára nézve, az adott mustrának és az alperestől vett rendelésnek teljesen megfelel, — köteles ennélfogva felperes czég ezen Ítélet jogerejüvé válta után 3 nap alatt a póteskü letételére jelentkezni, és azt a kitűzendő határidőben le is tenni; mert különben alperes csak is a nem kifogásolt kávé árában 850 ft 1 kr megfizetésében marasztaltatik, a kérdéses két hordó kávé felperes rendelkezésére maradván. Ez ellen mindkét fél felebbezéssel élvén a m. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék, — alperes felebbezésének helyt nem adott, ellenben felperes felebbezésének helyt adva, a kir. tábla ítéletének megváltoztatása mellett, az elsőbiróság Ítéletét hagyta helyben, következő indoknál fogva: Alperesi felebbezés azon oknál fogva vettetett félre; mert alperes a kérdéses kávét átvette, azt több hónapig magánál tartotta, és annak rosz minősége ellen a bíróság előtt csak akkor szólalt fel, mikor felperes által, annak ára megfizetése végett perrel megtámadtatott, a kérdéses kávé minősége ellen, elkésetten tett kifogásai tehát bizonyító erővel nem bírnak; ellenben felperes felebbezésének helyt kellett adni ; mert miután a kávé rosz minősége ellen elkésetten és az 1840. XVI. t. czikk III. fejezete 46. §-a által előszabott eljárás mellőztével tett kifogása figyelembe nem vehető, felperes keresete mellett az A) alatti hiteles könyvkivonat teljes próbát tesz, felperes részére tehát a póteskü megítélésének helye nem lehet; mert keresete teljes próbával lévén igazolva, nincs semmi mit esküje által kipótolni kellene. XCI. Ha a zálogjogilag előjegyzett követelés bírói kézbe letétetett, s a hitelező annak felvételére felszólhatván, azt megtagadta, — e körülmény a zálogjogi előjegyzés kitörlésének, per utján való eszközlésére; s ennek alapján a kitörlés elrendelésére elegendő indokul szolgál.