Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)
148 kifogást, hogy a kamatok a tőkével átkeblezve nem lettek, s hogy tehát a tőkével egyenlő rangsorozatban eorozhatók nem volnának többé, nem érvényesítheti ugyan; tekintve azonban, hogy az időközben életbelépett és az átmeneti intézkedések VII. czikke szerint a folyamatban lévő végrehajtásoknál is alkalmazandó törvk. rendt. 448. §-a értelmében csak a tárgyalás napjáig lejárt, három évnél nem idősb kamatok birnak a tőkével egyenlő rangsorozattal, az elsőbirósági végzés azon része, mely szerint az egri egyházmegyei ájtatos alapitványok 420 ft tőkéje után követelt több évi kamatok fedezésére 213 ft 753/4 kr viszszatartani rendeltetett, megváltoztatik és a most nevezett alapitványok részére 3 évi 6% kamatok fejében 75 ft 60 kr kiutalványoztatván, a fenmaradt 138 ft 153/4 kra megállapított rangsorozat szerint következő jelzálogos hitelezők követelésére fordíttatni rendeltetik. A m. kir. Curia, mint legfőbb ítélőszék pedig következő végzést hozott: Tekintve, hogy az 1868. ápril 20-án 2364. sz. a. kelt sorrendi határozat, mely ezerint az alapítványi tőkék hátralékos kamatai, a tőkével egyenlő rangsorozatba soroztattak még az 1868. LIV. t. cz. életbelépte előtt keletkezett és jogerőre is emelkedett, s ezeknél fogva az 1869. évi m. kir. igazságügyminiszteri rendelet VII. czikkéhez képest is jelen esetre az 1868. 54. t. cz. végrehajtási szabályai nem alkalmazandók; a kir. tábla neheztelt végzésének megváltoztatásával az elsőbiróság végzése hagyatik helyben. xc. Ha a megrendelt áru minősége ellen az átvevő az 1840. XVI. t. cz. 46. §-a értelmében kellő időben és alakban kifogásait érvényesíteni elmulasztotta ebbeli kifogásai, a szállított áruk árának megvétele végett indított perben figyelembe nem vehetők, s a szállítónak, ez esetben teljes bizonyítékul szolgáló kereskedelmi könyvei alapján az áruk teljes értékének megfizetésében marasztalandó. (1870. febr. 1-én 4833. sz. a.) Schoor és Franké lipcsei kereskedő czég Nagy-Kanizsa •áros törvényszékéhez beadott keresetében előadta: miszerint