Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)

108 jkönyvbeni birtokára; mint fő s a borsod-begyeri 14. és 128. sz. tjköny vekben foglalt birtokaira mint mellékjelzálogra elren­deltetik, s miután az E. alatti felzet szerint, ugyanezen követe­lés érvényesítése iránti per már megindittatott, az igazolási határidő, annak jogérvényes eldöntéséig nyitva tartatik. Ezen végzés ellen L. Lajos semmiségi panaezszal kapcsolt felfolyamodást adván be, a m. kir. Curia, mint legfőbb Ítélőszék 1870. évi ápril 11-én 4718. sz. a. következő végzést hozott: Telekkönyvi ügyekben semmiségi panasznak helye nem lévén, a helytelen semmiségi panasz visszautasittatik, — a fel­folyamodásnak azonban hely adatván, a kir. Ítélőtábla végzé­sének megváltoztatásaival, az eljáró megyei telekkönyvi tvszék­nek végzése, az abban felhozott indokoknál fogva, és még azon oknál fogva is helybenhagyatik, mert a C. alatti jegyzőkönyv az előjegyzéshez szükséges kellékeket nem tartalmazván, oly okmánynak, melynek alapján a zálogjogi előjegyzés megenged­hető lenne, nem tekinthető. LXIV. A telekkönyvi bekeblezés eredeti érvénytelensége folytán indított perben, csak magán ok a bekeblezésnek érvényessége lévén eldöntendő, az annak alapul szolgáló okmány érvényessége, s illetőleg az ebből folyó kötele­zettségek nem képezhetik a per tárgyát. (1870. márcz. 26. 1300. sz. a.) Cs. István, Kozália és Mária A. József és Teréz ellen, 1866. jul. 26-án Sopronmegye tvszéke, mint telekkkönyvi ható­sághoz beadott keresetükben előadják, hogy néhai anyjuk Brányi Teréz után maradt és őket illető birtokra 1200 ft haszon­béri összeg erejéig a zálogjog bekebleztetett, minthogy nekik ezen végzés soha sem lett kézbesítve ellen jogorvoslattal nem élhettek a bekeblezést eredeti érvénytelenség miatt kénytelenek megtámadni, mert az annak alapul szolgál B. alatti egyesség atyjuk Cs. Antallal az ő tudtuk és megbízásuk nélkül köttetvén, abból reájuk mint azon időben már nagykorúakra semmi köte­lezettség sem háromolhat, mert továbbá ezen egyességben

Next

/
Thumbnails
Contents