Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)
107 telekkönyvben; s e szerint a közbevetett felfolyamodásnak e részben helyt adni s e tekintetben a kir. tábla neheztelt végzését megváltoztatni, ellenben a végrendelkező apának jutalékára vonatkozólag ugyaDazt indokolásánál fogva, helybenhagyni kellett. LX11I. Az adós helyett harmadik személy által elvállalt fizetési kötelezettséget tartalmazó okirat alapján zálogjog csak akkor szerezhető, ha ezen okmány a telekkönyvi bekebelezés vagy előjegyzésre szükséges kellékekkel el van látva. (1870. ápril 11. 4718. sz. a.) B. V. egy néhai Latinovics Jenő és neje által elfogadott 22,000 fttól szóló váltóbemutatása mellett azon kérelmét terjeszti elő, hogy miután L. J. édes atyja L. L. ezen tartozás valódiságát a B. alatti leltár szerint elismerte s a C. alatti jegyzőkönyv szerint annak kifizetését elvállalta, ezen követelés és járulékai erejéig L. Lajosnak a kérvényben részletesen körülirt vagyonára, a zálogjog előjegyeztessék és az előjegyzési határidő a per befejeztéig nyitva tartassék. Ezen kérelmet Bácsmegye tvszéke mint telekkönyvi hatóság 1866. évi nov. 28-án 11,048. sz. a. hozott végzésével azon oknál fogva utasitotta el; mert a kérdéses telekjegyzőkönyvben nem Latinovics Jenő, hanem Latinovics Lajos van mint tulajdonos bevezetve és a váltót, melynek alapján az előjegyzés kéretett, az első és nem az utóbbi fogadta el. Ezen végzés ellen kérvényező felfolyamodván a királyi Ítélőtábla 1867. évi okt. 10-én 13,378. sz. a. következő végzést hozott. A szorgalmazott előjegyzés alapjául felmutatott A. alatti váltó már lejárt; s igy az abban foglalt összegre nézve a telekkönyvi rendt. 88. §-ának b) pontjához képest a zálogjog előjegyzésének helye lévén, miután az eredeti adós L. J. helyett, ezen tartozásra nézve a fizetési kötelezettséget, a C. alatti jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozat szerint, L. Lajos magára vállalta, ez oknál fogva a szorgalmazott zálogjogi előjegyzés 22,000 ft és járulékai erejéig L. Lajosnak a madarasi 1. számú telek-