Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)

106 szálljon, köteles lévén ezen ingatlanoknak 2688 ft vételárát a többi testvéreivel egyenlő részben megosztva, kifizetni. Az édes anya 1868. máj. 4-én meghalván, bekövetkezett a feltétel, hogy tehát addig is,mig az örökségi jog bíróilag, annak utján, kimon­datik, biztosítva legyen, kéri az A. alatti végrendelet nyomán az emiitett házra tulajdonjogát s egyidejűleg a 2688. ftot tevő vételárra a zálogjogot testvérei részükre, egyenlő arányban elő­jegyeztetni. Az elsőbiróság 1868. évi nov. 6-án 6493. sz. a. hozott vég­zésével folyamodó kérelmét; — miután a kért tulajdonjog elő­jegyzés a fonálló törvények szerint el nem rendelhető, — eluta­sította. Ez ellen kérvényező felfolyamodván a kir. ítélőtábla 1869. márcz. 16-án 3605. sz. a. következő végzést hozott: A kért tulajdonjog előjegyzésének a telekkönyvi rendt. 63. s többi §-ai értelmében helye lévén H. A. javára, a hiteles má­solatban felmutatott és eredetben a városi levéltárban létező, 1828. évi decz. hó 30-án kelt végrendelt alapján, a temesvári gyár külvárosi 90. sz. tjkönyvi lapon foglalt 597. számú ingat­lanságra, a vételárnak az osztozó testvérek részére, aránylagos kifizetése terhe mellett, a tulajdonjog törvényes igazolás mellett, előjegyeztetni rendeltetik. Ezen végzés ellen kérvényező testvérei, mint örökös társai által beadott s semmiségi panaszszal kapcsolt felfolyamodás folytán am. kir. Curia, mint legfőbb Ítélőszék 1870. decz. 29-én 2307. sz. a. következő végzést hozott: A semmiségi panasz visszautasittatik és a kir. tábla fent kitett keltű és számú végzése, mennyiben Hatala szül. Schütz Gertrúd nevén álló részre előjegyzés rendeltetett, megváltoz­tattatik s e részben az eljáró telekkönyvi tvszék végzése hagyatik helyben, ellenben az apa Hatala Ágoston illetményét illetőleg elrendelt tulajdonjogi előjegyzésre nézve, a neheztelt kir. táblai végzés hagyatik helyben; mert a telekkönyvi rendtartás II. részének szabályaihoz képesti elintézés alá eső telekkönyvi ügyekben hozott végzések ellen, csupán felfolyamodási jogorvoslatnak lévén helye, a köz­bevetett semmiségi panasz visszautasítandó volt, — az ügy ér­demére nézve azonban, tekintve, hogy a kérvényileg számsze­rint kijelölt fekvő birtok nem egyedül H. A., hanem egyszer­smind H. szül. Sch. Gertrúd tulajdonaként is fordul elő a

Next

/
Thumbnails
Contents