Dárday Sándor - Gallu József - Szeniczey Gusztáv - Zlinszky Imre (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. VI. folyam (Budapest, 1872)
102 mennyiben a feltételek első pontjában az mondatik, hogy az 1/4 úrbéri állomány tartozmányaival együtt bocsátatik árverés alá, az 5 szerint pedig a vevő, nem a függő termés eltakaritásaután, hanem az árverés idejétől nyer birtoklási jogot, mivel pedig felperes maga beismeri, hogy az árverés 1866. évi márcz. 21-én tartatott meg, ezen időtől a haszonvétel és birtoklás alperest, a jogerőre emelkedett feltételek szerint illetvén, ugyanazt sem kártevőnek, sem önhatalmú foglalónak tekinteni nem lehet, ennélfogva az elsőbirósági Ítéletek megváltoztatásával felperes keresetétől elmozdítandó volt, s a perköltségek az ítéletek különféleségénél fogva szüntettek meg. LX. A bérleti jog telekkönyvi bekebelezésére nézve a tulajdonos által adott engedély nem ád jogot a bérlőnek arra, hogy annak alapján az előre fizetett bér vagy más kötelezettségek biztosítására zálogjogot szerezhessen. (1870. nov. 29. 290. sz. a.) Pollák Mayer Máramarosmegyo telekkönyvi hatóságához 1868. évi fobr. 24-én beadott kérvényében előadja, hogy az ahhoz csatolt bérszerződés szerint Dancsuk Iván a ruszkovai 164. sz. tjkönyvben 176. helyr. 95. összeirási házat telkestül és épületekkel 32 évre 150 o. é. ftért bérbe adván, a szerződés meg nem tartásából eredő károk és elmaradt haszonra nézve szavatosságot vállalva, a zálogjogot erre nézve bekebeleztetni engedte, ugyanazért kéri a zálogjogot a kérdéses ingatlanra 150 ft fizetett bér, továbbá a károk és költségek erejéig bekebeleztetni. Az elsőbiróság e kérvényt 854/1868. sz. alatt hozott végzésével elutasította, ellenben a pesti kir. ítélőtábla 1869. márcz. 22-én 3524. sz. a. következő végzést hozott: Miután a haszonbérletet, mely a tulajdonjog sérelme nélkül, csak haszonélvezetet biztosit, a kérdéses birtok elhagyatására czélzónak tekinteni nem lehetne, a bekeblezés joga pedig az A. alatti szerződésben folyamodó részére megadatott, ugyanazért a neheztelt elsőbirósági végzés megváltoztatásával, a haszonbéri szerződés alapján lefizetett 150 ft haszonbéri összeg, és ennek 1864. évi május 8-tól járó 6°/0 kamatai erejéig a zálogjog