Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IV. folyam (Budapest, 1871)
elrendelése s tanúik mellőzése által meg lettek minden bizonyítéktól fosztva, daczára annak, hogy a ptrdts 108. §-a csak azt engedi meg a felsőbb bíróságoknak, hogy a bizonyítási eljárás kiegészítését elrendelje, de azt, hogy az eljáró vagy felsőbb bíróság hivatalból nevezzen ki tanukat, a perrendtartás egy §-a sem engedi meg. A m. kir. Curia, mint semmitőszék, a kir. ítélőtáblának 1870. decz. 9-én 6391. sz. a. kelt végzése ellen emelt semmiségi panaszt elvetette, s a periratokat további intézkedés végett a másodbirósághoz visszaküldötte. Mert a ptrdts 108. §-a szerint a felebbviteli bíróság, habár a felek nem kérték is, hivatalból feloldhatja az alsóbiröság ítéletet, uj tárgyalást s uj bizonyítási eljárást rendelhet akkor, midőn a ténykörülményeket nem látja annyira kifejtve, hogy alaposan ítélhessen, s a tárgyalás folytatásától valószínű sikert vár. A kir. ítélőtábla tehát a ptrdts 297. §-a bármelyik pontja alá eső szabálytalanságot nem követett el azáltal, hogy a fenn hivatkozott törvény alapján, azon körülménynek kiderítése végett, váljon a végrehajtás alá vont igénylett ingatlan birtok, i íj - vagy idősb D. Dániel nevére lett-e helyszinelve, az ez alkalommal jelen volt tanuk kihallgatását hivatalból elrendelte. 391. Ingatlanoknál az árverés elrendelhetése végett, miután e tekintetben egyedül a ptr. 427. 429. §§-ai szolgálnak irányadókul, telekkönyvi nyomozásoknak helye nincs. (1871. máj. 3-án 4610. sz. a. kelt határozat.) F. Izrael felperesnek, P. szül. Sz. Apollónia elleni 1504 ft 66 kr s járulékai behajtása iránti ügyében, 1870. márcz. 23-án 1017. sz. a. Trencsénraegye törvényszékéhez a felfüggesztve volt árverés újólagos elrendeléseért folyamodván, ennek folytán a törvényszék az árverési folyamodványt az összes periratokkal együtt a telekkönyvi osztályhoz szabályszerű elintézés végett áttétetni rendelte.