Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. IV. folyam (Budapest, 1871)
101 390. A felebbviteli bíróság, ujabb tárgyalás és bizonyítási eljárásnak a ptr. 108. § a alapján történt elrendelése által, a ptr. 297. §. valamely pontja alá vonható semmiséget még oly esetben sem követ el, ha az elsöbiróságot a felek által fel sem hívott tanuk kihallgatására utasította. (1871. máj. 4-én 2819. ez. a. kelt határozat.) Ifj. D. Dániel s beavatkozó K. Gergelynek végrehajtató, a a perfolyta alatt elhalt id. D. Dániel végrehajtást szenvedett elleni igényperébon, a pesti kir. Ítélőtábla 1870. decz. 9-én 6391. sz. a. hozott végzésével azon körülmény kiderítése végett, váljon a végrehajtás alá vont ingatlan birtok a helyszínelés alkalmával idősb vagy ifjabb D. Dániel nevére lett-e felvéve? az akkor jelen volt tanuk kihallgatását, az elsőbirósági Ítélet feloldása mellett, hivatalból elrendelte. Ezen végzés ellen igényt támasztók kellő időben semmiségi panaszt adtak be, felhozván: hogy az által, miként az általuk ajánlott tanuk kihallgatásának mellőzésével a kérdéses telekjegyzőkönyvet aláirt két választmányi tag kihallgatása hivatalból el lett rendelve, túlterjeszkedett a kir. tábla a kérelmen s a ptrdts. 297. §-ának 10) pontját sérté; hogy továbbá a helyszínelésnél nem a két választmányi tag, hanem a birlaló fél tette a bemondást, s a két választmányi tag nem tett egyebet, mint hogy a hitelesítésnél meg nem jelent tulajdonosok telekjegyzőkönyveit aláirta, a nélkül, hogy szigorúan megvizsgálta volna, ki van tulajdonosul bejegyezve ; hogy az által, miként a két választmányi tagot rendelte kihallgattatni, kik közül P. már meghalt, F. pedig halálos beteg, és igy ki nem hallgatható, — megfosztotta őket a biróság azon jogtól, hogy a választmányi tagok helyett uj tanukat nevezhessenek, mivel a prts csak a fél által ajánlott s elhalt tanuk helyett engedi meg a félnek, hogy uj tanukat nevezhessen. E szerint tehát a két választmányi tag kihallgatásának