Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. I. és II. folyam (Budapest, 1874)

86 De egyébként is sommás eljárásban az igazolás kérdése az ügy érdemével együtt tárgyalandó, és egy közös ítéletben lévén megoldandó, a kihallgatott tanuknak ujabb kihallgatása az igazolási eljárás utján már azért sem eszközölhető, mivel ugyanez csak az itéletileg elfogadott igazolásnak következmélehetne, itélet után pedig tanubizonyitási eljárás többé helyt nem foghat. Végre az igazolási kérvény arra, hogy kérvényezőnek az elmulasztott perorvoslat utólagos használhatására is uj határidő engedtessék, ki nem terjedvén: a semmiségi panasz ide vonatkozó része minden alapot nélkülöz. Ezen okoknál fogva folyamodó igazolási kérvénye a törvény által meg nem engedett esetben benyújtottnak tekintendő lévén, mint ilyen a p. törv. rendt. 313. §-a értelmében hivatalból is visszautasítható lett volna. 80. Azon esetben is, ha a posta utján beküldhető irat nem a fél hibája, hanem a postai szállítás pontatlansága miatt elkésve érkezett be a bírósághoz, az illető fél csak igazolással élhet. (1869. évi decz. 3-án 3491. sz. a. kelt határozat.) N. L. D. lelkész 2000 frt erejéig életét a szab. adriai biztosító társulatnál biztosítván, ennek halála után atyja L. A. mindamellett, hogy a biztosítási kötvény az özvegye kezei közt létezett, ahhozi örökségi igényeivel kérkedett, minek folytán nevezett özvegy Békésmegye polgári törvényszékéhez felhívási keresetet adott be, melyben a törv. rendt. 514. §-a értelmében alperesnek jogai érvényesítésére határidőt kitűzni, és ha keresetét kellő időben be nem adná, vitatott jogát örökre érvénytelennek nyilváníttatni kérte. Ezen ügyben alperes feleletének ugyanazon napon történt beérkezte után, melyen felperesnő az érvénytelenítésnek bíróilag leendő kimondását kérte, az eljáró bíróság következő végzést hozott: tekintve, miszerint A. M. özvegy L. D.-né két-egyházi lakosnak 1869. évi 2891. sz. a. beadott kérvényére, az ezen szám alatt keletkezett, s a beérkezett vétbizonyitvány szerint, L. A. nagylaki lakosnak 1869. évi július 5-én kézbesített végzésben, meghagyatott utóbb nevezettnek, miszerint az 1868. LIV. t. ez.