Dárday Sándor - Gallu József (szerk.): Döntvénytár. A Magyar Kir. Curia Semmitőszéki és Legfőbb Ítélőszéki Osztályának elvi jelentőségű határozatai. I. és II. folyam (Budapest, 1874)

70 hozott ítélet ellen felperesnő felebbezést jelentett be, 8 a felebbezéei indokokat is kellő időben, azonban csak egy pél­dányban nyújtotta be. Ezen beadványt az első biró visszaadta, mert a törv. rendtartás 279. §-sa értelmében minden felebbviteli beadvány, s e szerint a felebbezést indokok is két példányban adan­dók be; 8 felebbezőt utasította, hogy annak másod példá­nyát, melyet a fentebb hivatkozott §. az ellenféllel közöltetni rendel, 8 nap alatt pótolja, valamint egy felzetet is hozzá csatoljon. Ezen végzés ellen felperes törvényes időben semmiségi panaszszal élt, minek folytán a m. k. curia mint semmitőszék következő határozatot hozott: a megtámadott végzés megsemmisíttetik, és az eljáró bí­róság a beadott felebbezés szabályszerű elintézésére utasittatik; mert a p. törv. rendtartásnak a felebbvitelt csakis a som­más eljárásra nézve szabályozó 125. §-a a bejelentett felebbe­zés indokait írásban külön beadni megengedi, de azoknak két példányban leendő beadását nem rendeli. 67. Valamint a tanúkihallgatás szükségességének meg­ítélése, ugy azon alaki sérelmek orvoslása sem tartozik a semmitőszék hatásköréhez, melyek a tanúkihallgatás körüli eljárásnál felmerülhetnek, következőleg ilynemű sérelmek felebbezés és nem semmiségi panasz utján or­vosolandók. (1869. nov. 4-én 1751. sz. a. kelt határozat.) G. M. 100 ftnyi követelés miatt öcscsét G. J.-et beperel­vén, a dunaföldvári járás szolgabirósága, mely előtt ezen ügy sommás szóbeli uton folyamatba tétetett, f. évi február 11-ro tárgyalást tűzött ki, melynek megtartása s a tanúkihallgatás eszközlése után alperest elmarasztaló Ítéletet hozott. Ezen június 15-én kihirdetett ítélet ellen alperes törvé­nyes időben semmiségi panaszszal élt, melynek indokolására felhozatott, miszerint: panasztevő a tanúkihallgatásra rendelt határnapról ér­tesítve nem lőn, s ennek folytán meg lett fosztva azon törvé­nyes jogától, hogy ellenkérdéseit a tanúkihallgatásnál írásban

Next

/
Thumbnails
Contents