Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. III. kötet (Budapest, 1906)

Képviselet 75 kiskorú gyermekeik ügyeiben, magukat ügyvéd által rendes perekben sem kötelesek képviseltetni; nejeiket pedig, mint megbizottak, a rendes eljárásban is kép­viselhetik. 1881: LIX. t.-cz. 39. §.: Az elsőbirósági Ítélet ellen semmiségi okul a következő alaki sérelmek szolgálnak : z) ha önképviseletre nem jogosított, vagy jogi személy törvényes képviselőjének mellőzésével indított pert, vagy idéztetett perbe, s a hiba utólag helyre nem hozatott; k) ha valamely fél nevében egy harmadik meghatal­mazás nélkül járt el, s a hiány nem pótoltatott. 1893 : XVIII. i.-cz. 7. §. : A sommás eljárásban a felek, valamint törvényes képviselőik, ideértve a czégvezetöt és azokat is, a kik kereskedelmi társasá­gokat a kereskedelmi törvény rendelkezései szerint, bíróság előtt képviselni jogosítva vannak, perbeli cselekményeket személyesen végezhetnek, de a meny­nyiben nem személyesen járnak el, magukat rend­szerint csak ügyvéd által képviseltethetik. Az utóbb említett szabály alul a következő ki­vételnek van helye: 1. a felmenő ágbeli rokon lemenő ágbeli roko­nát és viszont, a férj nejét és nejének felmenő vagy lemenő ágbeli rokonát, a nő férjét, a testvér testvérét és a pertárs pertársát, mint meghatalmazott bármely sommás perben képviselheti; 2. a gazdatiszt azt, a kinek állandó szolgálatá­ban van s az üzletben állandóan alkalmazott keres­kedelmi meghatalmazott és kereskedő- s iparossegéd főnökét sommás perekben képviselheti, kivéve azokat a sommás pereket, a melyek kikötés alapján tartoz­nak sommás eljárás alá; 3. ha az eljáró bíróság székhelyén gyakorló ügy­véd nem lakik, vagy ha az ott lakó ügyvédek aka­dályozva vannak: a képviselettel bármely ön jogú férfi megbízható azokban a sommás perekben, a melyek­ben a 2. pont szerint meghatalmazott általi képvise­letnek helye van. Az 1. és 2. pontban felsoroltak közül csak az bizható meg, a ki 20-ik életévét betöltötte.

Next

/
Thumbnails
Contents