Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

Bevezetés. 5 Vissza lőnek álíitva, dologjogi tekintetben — a viszonyok kényszerítő hatása alatt — az osztrák ptkönyv határozniányai előnyeikkel és hátrányaikkal nemcsak a telekkönyvek tárgyát képező dolgok szerzésének vagy elidegenitésének módjaira nézve, hanem de faeto általában is érvényben maradtak; és hogy birói határozataink túlnyomó részében dologjogi kérdések eldöntésénél a szakaszok idézése nélkül ugyan, de mégis az osztrák ptkönyv elveinek és szabályainak határozott nyomait találjuk. Egyébiránt annak oka, hogy ujabb dologjogunk egészben az osztrák ptkönyv irányában fejlődött, korántsem egyedül az ideiglenes törvénykezési szabályok I. 21. §-ának határozatlanságában, hanem abban is, sőt talán még inkább abban rejlik, hogy —- a mint fentebb ki van fejtve — az ősiség eltörlése után a magyar jogban a dologjog helyének legnagyobb részén csak üres lapokat találunk. Az 1848: XV. t.-cz. az ősiségét, a régi magyar dolog jog alapját, bölcsen csak „elvileg" törülte el, utasitván a minisztériumot polgári törvénykönyv kidolgozására, „az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján". Ez a kidolgozás be nem következett ugyan de a mikor az osztrák uralom alatt 1852. nov. 29-én az ősiség eltörlését részletesen szabályozták, ugyanaz nap az osztrák ptkönyv életbeléptetése iránt is intézkedtek. Az országbírói értekezlet az ősiségi pátens intézkedéseinek fentartásával (I. 20. §.) eltörülte az osztrák ptkönyv hatályát, némely részek kivételével, és visszaállította a magyar magánjogot, a nélkül azonban, hogy az ősiség eltörlése által támadt ür kitöltéséről, a dologjog elvont alapjának helyettesítéséről gondoskodott volna. Ily körülmények között mi sem természetesebb, mint az, hogy a joggyakorlat, valahányszor oly dologjogi kérdés eldöntése előtt áll, a melynek eldöntésére a magyar jogforrásokban semmi támpontot sem talál, az osztrák ptkönyv határozmányait — habár ezek nálunk törvényerővel nem birnak — veszi irányadókul; annak a törvénykönyvnek határozmányait, a mely nálunk nyolcz éven át egész terjedelmében hatályos volt, a mikor is a hatvanas és a későbbi évek bíráinak és ügyvédjeinek nem csekély része nyerte elméleti és gyakorlati kiképzését: a mely törvénykönyv, az idegen polgári törvénykönyvek közül, legújabb időig az egyedüli, a melyet egyetemeinken és jogakadémiáinkon tanítanak; és a mely dologjogunk egy részére nézve különben is törvény erejével fel van ruházva, a minél fogva épen nem lehet csudálkozni azon, hogy a saját jogunkban szabályozatlan kérdések elintézésénél a gyakorlat ama törvénykönyv szabályai után indul. Megjegyzendő egyébiránt, hogy maga a telekk. r. is, a mely minálunk törvény erejével bir, nem elégszik meg avval, hogy tisztán az alaki telekkönyvi jogot tárgyazó rendelkezéseinél az osztrák ptkönyv vonatkozó szakaszait idézi (55., 63., 66., 72., 88., 91. §§.), hanem maga is számos anyagi jogszabályt állit fel, többnyire az osztrák ptkönyv szellemében (55., 56., 57., 59., 61., 71., 75., 78., 79., 81., 94., 95., 97., 99., 148—155. §§.), de néha önállóan, sőt az