Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet (Budapest, 1906)

G Dologjog. osztrák ptkony rendelkezéseivel ellentétesen is (pl. 88. §. 'b) és c) pontok szemben az osztrák ptkönyv 44!J. és 450. §-aival.) //. A doloyjoyyal kapcsolatos ujabb külön törvények és jog­szabályok. Habár a dologjog, mint az általános polgári törvény­könyv szerves része, egészében nem nyert még törvényhozási szabá­lyozást, az 1868. év óta mégis számos külön törvény és egyéb jog­szabály keletkezett, a mely a dologjog egyes részleteivel néha mel­lékesen foglalkozik, de néha elvi kijelentéseket is tesz, a melyek­nek külön törvénybe felvételét csak az általános polgári törvény­könyv hiányával lehet indokolni. Ezeknek a külön törvényeknek és egyéb jogszabályoknak kimerítő felsorolása és dologjogi tartalmuk kiemelése s csopor­tosítása nagyban előmozdítaná az érvényben volt és a most érvé­nyes jog részletes feltüntetését és a tervezet dologjogi szabályai­nak jogtörténeti szempontból való megítélésénél jó szolgálatot tenne; annál inkább, mivel azok egyenesen kijelentéit, de még következtetés utján levonható tételei is, kétségtelen befolyást gya­koroltak ujabb birói gyakorlatunk dologjogi részének képződé­sére és fejlődésére. Mindamellett az anyag tömeges volta miatt le kell mon­dani az ily felsorolásról és a tartalom ily részletes előadásáról és be kell érni annak rövides jelzésével, hogy egyes dologjogi ma­tériákkal főleg mely törvények foglalkoznak. így: a telek alkotórészeiről (T. 491—495. §§.) szólnak az 18G8: LIV. t.-cz., 421. §., az 1883: XX. t.-cz., az 1885: XXIII. t.-cz. 2., 3., 5. §§.; a jogról, mint a telek alkotórészéről (T. 493. §.) az 1872: VI. t.-cz., az 1883: XX. t.-cz., az 1888: XIX. t.-cz.; a birtokról és a birtok hatályáról (T. 505., 507—509., G55. §§.) az 1886: XXIX. t.-cz. 15—19. §§., az 188!): XXXVIII. t.-cz. 5—9. §§., az 1891: XVI. t.-cz. 15. §., az 1892: XXIX. t.-cz., telekkönyvileg bejegyezhető kötelmi jogról (T. 527., 1490. §§.) az 1894: V. t.-cz. 17. §.; a tulajdon tartalmáról (T. 560. §.) az 1894: XII. t.-cz. 1. §. az elidegenítés tilalmáról (T. 565. §.) az 1879: XXXI. t.-cz. 175., 176. §§.; a kisajátításról (Terv. 570., 571. §§.) az 1868: LV. t.-cz., az 1868: LVI. t.-cz., az 1873: XX. t.-cz. 1. §., az 1873: XXII. t.-cz. 2., 5. §§., az 1874: XI. t.-cz. 5. §., az 1876: XIV. t.-cz. 12. §., az 1879: XIX. t.-cz., az 1879: XXXI. t.-cz. 174. §., az 1879­XXXVI. t.-cz. 8., 55., 56. §§., az 1881: XXXIX. t.-cz., az 1881: XLI. t.-cz., az 1884: XVII. t.-cz., az 1884: az 1890: I. t-cz az 1898: VII. t.-cz.; a tulajdon egyéb korlátozásairól (T. 571—573, §§ ) az 1873: XXIX. t.-cz. 3., 5., 6. §§., az 1879: XXXI. t.-cz.,' az 1881: XXXIX. t.-cz., az 1881: LX. t.-cz. 150. §., az 1883: XX. t.-cz, az 1884: XVII. t.-cz. 25. §., az 1885: XXIII. t.-cz., az 1888: VII. és XXXI. t.-cz., az 1893: II. t.-cz.3 az 1894: XII. t.-cz.;

Next

/
Thumbnails
Contents