Márkus Dezső: Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. I. kötet (Budapest, 1906)
84 Egyházi testületei; és alapítványok. törvényes képviselője utján vonható perbe. Felperes a keszegfalusi rom. katholikus iskolaszéket, illetve hitközséget S. A. plébános képviseletében vonta perbe. Tekintettel azonban arra, hogy a népiskolai hatóságokról intézkedő 1876:XXVIII. t.-cz. 13. §-a értelmében az iskolaszékek vagy azok elnökei, avagy a római katholikus hitközség a plébános képviseletében az iskolaalapok képviseletére feljogosítva nincsenek: tekintettől arra, hogy e szerint az önkormányzattal nem biró római katholikus iskoláidnak jogi képviselete egyedül a megyés püspököt illeti; tekintettel arra, hogy felperes sem a per folvamán, sem pedig a per befejezése után a 3736. és 4263/902. sz. végzésekben foglalt felhívásra azt, hogy az illetékes megyés püspök S. A. plébánost a per vitelével megbízta, ki nem mutatta, ennélfogva az alperes nem törvényes képviselője után vonatván perbe, miután ez a hiba utólag biró felhívásra sem pótoltatott, a korosét alapján folyamatba tett egész eljárás semmis, miért is az 1881: LIX. t.-cz. 39. §-ának i) pontja alapján az elsöbirói Ítéletet hivatalból megsemmisíteni s a keresetet felperesnek visszaadni kellett. (1902. szept. 16. 1664.) — C: Hhagyja. (1903. jan. 7. 8007/902.1 Az idöszerinti perjel a felp. szerzetnek törvényszerinti elöljárója, következve peres és perenkiviili ügyekben képviseletre azon esetre is jogosítva van, ha a pernek mely módoni megindításához egyházhatósági jóváhagyás igényeltetik: annak megbirálása pedig, vájjon a perjel egyházhatósági jóváhagyás nélkül felperesként felléphet-e, amint a kereshetőségi jogra vonatkozó kérdés az ügv érdeméhez tartozik. (Smsz. 79. máj. 6. 9252. M. 3864.1 A szerzetesrend a rendfőnök hatósága alatt állván, egyedül ő van hivatva a rendnek a törvény előtti képviseletére. (C. 6778/1883.) Római katholikus egyházi czélokra tett alapítványok képviseletére kizárólag a megyés püspök van hivatva. (O. 96. ápr. 1. 1864/95.) A görög. kath. egyházakat érdeklő s különösen ingatlan vagyonra vonatkozó jogok iránt indított perekbeni képviseletre nem az egvbázgondnokok, hanem az illető püspök vagy helynöke van hivatva. (Smsz. 79. ápr. 7. 6761.) Azonos határozat: Curia: 712/85. M. 3865.) A görög kath. székesegyházat püspök nem létében a káptalani helynök peres ügyekben van hivatva képviselni, az őrkanonoknak ezen képviselósre való hivatottsága a káptalani helynök ezen hivatali állásából folyó hivatottsággal szemben, külön igazolandó. (Lfl. 168/1878.) 132. A görög-keleti szeri metropolita egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeinek szabályozása tárgyában 18fi8. ang. 10-én kelt legfelsőbb rendelet ezen egyház szervezetét és képviseletéi a következőkkel szabályozza: Az egyházi és iskolai ügyek intézésére minden egvházközséirben két közeg van szervezve: a helyi egyházi gyűlés és a helyi egyházi bizottmány (II. 8. §.). A helyi egyházi gyűlés az egyházközség képviselete és az egyházi bizottmány ellenőrzője (II. fl. §.). A helyi egvházi bizottmány az egyházközség elöljárósága, mely a"z egyházi községet kifelé képviseli (10. §.) A helyi bizottmány áll: egv elnökből, alelnökből s a lelkészeken kivül legalább 8. de legfölebb 24. az egybázgyülés által választott tagból (IT. .34. §.). Az egyházmegyét a eonsistorinm támogatásával a püspök kormányozza (IV. 1. §.) O elnöke a eonsistorinm két tanácsának. A metropolitát illető egvházigazgatási ügyekben a metropolitai tanácsnak második osztálya, mint egyházi és iskolai igazgatási hatóság határoz a metropolitának vagy helyettesének elnöklete alatt (IV. 10.. 21. §§.). Az egyház-nemzeti javak vagy a metropolita vagy a püspökségek, egyes egyházak és egyházközségek, az jskolák és zárdák tulajdonához tartoznak, vagy pedig alapokból és