Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

Bünteiőjogi döntvénytár 3 Indokolás : Az alsófokú bíróságok az elítélt vádlottak marasztalásá­nál a ténykérdést a jogkérdéssel összezavarták. A tudat kérdése ugyanis az orgazdaságnál — a bűnperben ugyancsak ügydöntő vagyoni haszon szerzésére irányuló célzat kérdésével egyetem­ben — sohasem tény, vagyis olyan kérdés, amelyet a bíróság történeti igaz­ság felderítését célzó mérlegelési, latolgatási s értékelési tevékenység kere­tében, a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként állapíthatna, illető­leg állapít meg, hanem ezekben a kérdésekben az állásfoglalás mindig csak a valónak elfogadott történeti tényekből levont jogi következtetés útján előálló eredmény. Éppen ezért a büntetőtörvény megfelelő rendelkezéseinek helyes alkalmazhatása végett még fel kell deríteni s meg kell állapítani az eddig hiányzó azokat a tényeket, amelyekből azután a Btk. 370. §-a alá eső bűn­cselekmény tény álla dókának létrejöttéhez a törvény által megkívánt tu­datra és vagyoni haszonszerzésre irányuló célzatra, — továbbá, amelyekből az egyes esetekben érdekelt vádlottaknak a két egymástól eltérő eredetű ingó dolgok összértékére vonatkozó tudomására lehet és kell jogilag követ­keztetni. Ezenkívül G. G. és R. Sz. I. esetében a szőnyegekkel és lepedővel kapcso­latban az alapbűncselekmény valóságos megtörténtét a lehetőséghez képest szintén határozottan körvonalazva kell megállapítani, mert e nélkül az azokkal kapcsolatos orgazdaság sem állapítható meg, továbbá mert meg­felelő eddigi adatok hiányában nyilvánvalónak látszik, hogy az alapbűn­cselekmények megtörténtét az alsófokú bíróságok is csak vélelmezték. Vélt bűncselekmény azonban még nem bűncselekmény. Kúria, B. III. 841/1947. — 1947 november 26. 4. Illetékesség megállapítása távolsági bűncselekménynél. BN. 50. §, Bp. 16. §, 28. § 2. bek. A m. Kúria : a sz. járásbíróság illetékességét állapítja meg, Indokolás : A MÁV szombathelyi üzletvezetősége, V. Imre, teljesen vagyontalan szombathelyi lakos ellen csalás vétsége miatt, bűnvádi fel­jelentést tett azon az alapon, hogy nevezett 1946 augusztus 10-ón, Nagy­kanizsáról Szombathelyig, a MÁV vonatán menetjegy nélkül utazott s ezzel a ténykedésével a MÁV-nak 136 Ft 80 kárt okozott. A szombathelyi járásbíróság a feljelentést, illetékesség okából, a nagy­kanizsai mint az elkövetés helye szerinti járásbírósághoz tette át (Bp. 16. §. első bekezdése). 1*

Next

/
Thumbnails
Contents