Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

Büntetőjogi döntvénytár 78. Az 1948 jan. 31-én kelt kegyelmi elhatározás szerint csak az része­gült kegyelemben, akinek cselekménye az anyagi törvények rendel­kezései szerint valóban vagyon elleni vétség, s nem részesült kegyelemben az, akinek cselekménye a törvény szeriyit bűntett, csak azért, mert az elsőfokú bíróság a cselekményt törvénysértéssel vétségnek minősítette. 1948 jan. 31-én kelt kegyelmi elhat. III. fej. 1. bek. c) pont. A budapesti ítélőtábla; az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok : Vádlottak bűncselekményüket 1946. évi március 22. napján követték el. Az 1948. évi január hó 31. napján kelt kegyelmi elhatározás III. fej. 1. bek. e. pontjának 2. bekezdése szerint kegyelemben részesülnek azok, akik ellen az 1946. évi február hó 1. napja és az 1946 évi augusztus hó 1. napja közötti időben vagyon ellen elkövetett vétség miatt kell eljárást indítani vagy folytatni. Minthogy az elsőfokú bíróság ítéletének az a része, mely szerint B. József vádlott cselekményét lopás vétségének minősítette, jogerőre emelkedett, foglalkozni kellett azzal a kérdéssel, hogy vájjon B. József a kegyelmi elhatározás fent megjelölt pontja alapján nem részesült-e kegyelemben? Az ítélőtábla a kérdést nemlegesen döntötte el, mert meg­ítélése szerint a kegyelmi elhatározás szóbanforgó helye alapján csak az részesült kegyelemben, akinek cselekménye az anyagi törvények rendel­kezései szerint valóban vagyon elleni vétség, s nem részesül kegyelemben az, akinek,cselekménye a törvény szerint bűntett, csak azért, mert az alsófokú bíróság a cselekményt törvénysértéssel vétségnek minősítette, még pedig akkor is, ha a törvénysértés a fellebbviteli eljárás során megfelelő peror­voslat hiányában nem orvosolható. B. VI. 5.348/1947. — 1948 szeptember 2. /. A hatósághoz intézett beadvány nem a fél által annak elnevezé­séül írt szóhasználat, hanem tartalma szerint bírálandó el. II. Az a körülmény, hogy a lap felelős szerkesztője a főmagán­vádlóként fellépett fél magánúton hozzáintézett felhívására a sérel­mezett újságcikk szerzőjét meg nem nevezte és felhívására nem is válaszolt, a kötelezően előírt nyomozást ki nem zárhatja, azt nem pótolhatja. 79. Bp. 90., 99. §; 1946 : XIV. t.c. 3. §. Büntetőjogi döntvénytár 7

Next

/
Thumbnails
Contents