Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam III., II. kötet 1948 (Budapest, 1949)

88 Büntetőjogi döntvénytár semmisségi okból megsemmisíteni és vádlottat az ellene emelt vád alól a Bp. 326. §-ának 4. pontja alapján felmenteni kellett. B. X^-2.560/1948. — 1948 április 19. 70. Az üzletszerűség ismérvei fennforgásának megállapításánál nem követelmény az, hogy a tettes magát kizárólag lopásból tartsa fenn, hanem elegendő, hogy a lopás megélhetésének egyik feltételeként szere­peljen ; megállapítható az üzletszerűség. a büntetlen előéletű terhére és akkor is, ha rendszeres fizetéssel járó foglalkozást űz. Btk. 333., Bn. 49. § 2. bek. 3. pontja. A budapesti ítélőtábla : az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyja. Indokolás i Ami a Bn. 49. § 2. bekezdésének 3. pontja szerinti minő­sítést illeti, az ítélőtábla az elsőfokú bírósággal megég yezően vádlott esekkvő­ségében az üzletszerűség ismérveit a maga részéről is megállapíthatónak találta. Vádlott cselekményeit gyors egymásutánban (1947 július 2-án, augusz­tus 14-én, majd ugyanezen hónap 19. napján) előre kitervelt medon követte el'. A tervszerűségre utal az a körülmény, hogy mind a három esetben motorral hajtott gépjárműveket tulajdonított el jogosulatlanul, mintegy erre specializálta maját. Az igaz, hogy a vádlott büntetlen előéletű és hogy az eljárás folyamán nem nyert megcáfolást az a tényállítása, hogy a vádbeli időben rendes kereső foglalkozása volt, nevezetesen, hogy mint motorkezelő állott alkalmazásban heti 80 forint fizetés mellett. Azonban az üzletszerűség ismérvei fenn­forgásának megállapításánál nem követelmény az, hogy a tettes magát, kizárólag lopásból tartsa fenn, hanem elegendő, hogy a lopás meg élhetésének egyik feltételeként szerepeljen, ami vádlott esetében is a helyzet volt, aki úgy a nyomozás, mint a vizsgálat során tleadta, hogy heti fizetése nem volt elégséges a maga és családjának eltartásira és ezért kényszerült jövedelmét bűncselekmény útján pótolni. A kifejtettek szerint V. Károly vádlott gyors egymásutánban terv­szerű ismétlési szándékkal azért követte el lopási cselekményeit, hogy az ezekből származó jövedelme megélhetésének egyik forrását képezze", mai cselekvési módja kimeríti az üzletszerűség törvényes fogalmát. B. í. 5.859/1947. — 1948 augusztus 30.

Next

/
Thumbnails
Contents