Auer György (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár. Népbírósági Döntvénytár. Új folyam, I. kötet 1946-1947 (Budapest, 1948)

45 nem a vádlott részéről, aki ha őrhelyét el nem hagyja, a sértettet kézzel elkaphatta s menekülésében feltartóztathatta volna. Ugyanezt tehette volna, a menekülő sértettel az utcasarkon kiállított őrszem is, ha a sértettnek esetleg a kiskapun át az utcára sikerült volna kijutnia, amit lényegesen elősegíthetett volna az, ha a vádlott az utcai őrszemet hangos szóval figyelmezteti. Annak a feltevésnek, amelyre az ítélőtábla ítéletének indokolása céloz, hogy a sértett, mint szerb nemzetiségű egyén könnyen az országhatáron túlra is elmenekülhetett volna és ekként a kézrekerítését végleg meghiúsíthatta volna, ellentmond az a tény, hogy a sértett családos, jómódú, gazda ember volt, akit a cselekménye következményeitől való félelem a családjának és vagyonának elhagyására aligha ösztönözte vo'na. A rendőrség fegyverhasználatát részletesen szabályozó 185.100/1932. B. M. számú rendelet 10—16 §-ainak rendelkezéseiből is világosan felismerhető az az utasítás, hogy a rendőr a fegyver használatában ne lépje át az elkerülhetetlen szükségesség határait. Tehát : még abban az esetben is, ha a célbavett kézrekerítés csupán fegyver alkalmazásával látszik lehetségesnek, követelmény, hogy mindaddig, amig ez a cél kevésbbé ártalmas eszközzel vagy módon is elérhető, veszélyesebb eszköz vagy mód a kézrekerítendő egyénnel szemben ne alkalmaztassák. Mindezeket figyelembevéve, meg lehet állapítani, hogy adott esetben a sértett kézrekerítésére még más alkalmas módok is kínálkoztak, a vádlott fegyverhasználatára tehát nem volt szükség, s így bár a vádlott a menekülő sértettre a halálos lövést az utasításnak megfelelően (14. § ) előzetes figyelmeztetés (rákiáltás) után tette is, ez a cselekménye beszámíthatóságát nem zárja ki. A törvényszék ténymegállapítása szerint vádlott egyszeri állj kiáltás után lőtt. Az ítélőtábla a törvényszék ítéletében megállapított tényállást valónak fogadta el, mert — megállapítása szerint az a felmerült bizonyítékoknak megfelel. Ilyképpen tehát magának az ítélőtáblának a ténymegállapításával ellentétes az ítélőtábla által később indokul felhozott azon körülmény, hogy sértett többszöri felszólítás dacára, sem volt hajlandó megállani, mely egyébként az iratok tartalmával is ellentétben áll. Nem zárja ki a beszámíthatóságot az sem, hogy a vádlott az irányadó tények szerint csak kb. egy hónappal az eset előtt lépett az államrendőrség szolgálatába s így rendes kiképzésben még nem részesülhetett, mert a vádlott katonaviselt egyén és az irányadó tények szerint feladatairól és a fegyverhasználat jogáról felettesei részéről megfelelő tájékoztatásban részesült. Mindezekhez képest tévedett az ítélőtábla abban, hogy a vádlott javára beszámíthatóságot kizáró ok forog fenn. A Kúria ezért az ítélőtábla felmentő ítéletét megsemmisítette és a vádlott bűnösségét megállapította.