Herczegh Mihál (szerk.): A magyar kir. Curiának mint semmítő és legfőbb ítélőszéknek határozatai. A polgári törvénykezési rendtartás (1868:54. tcz.) §§-ai szerint. Második folyam (Pest, 1873)

18 lakói is a városi bíróság illetősége alá tartoznak. 1871. april 19-én 4349. sz. a semm. sz. h.; (Törvénysz. Csarnok 1871. évi 39. szám). 18. §. Birtokbiróság. 1. Midőn a kereset valamely telekkönyvi jószágtestet képező zsellérház tartozékának (faizási és legeltetési haszon­vétel) tulajdona, — tehát ingatlan vagyonra vonatkozó jog érvényesítése iránt indittatik : az a ptr. 18. §-a szerint a birtokbiróság hatásköréhez s mint ilyen kereset a 92. §-hoz képest a rendes eljárás alá tartozik. Minthogy pedig ugyanezen §. szerint a rendes eljárás alá tartozó keresetek sommás úton folyamatba nem tétethetnek : az eljáró első biróság s az ennek Ítéletét helybenhagyó másod biróság részéről a ptr. 297. §. 1. pontjába ütköző semmiség követtetik el az által, hogy az első biróság ezen keresetet, melyre nézve birói hatáskörrel nem bir, hiva­talból vissza nem utasította; — a másodbiróság pedig az által, hogy érdemileg ítélt oly ügyben, melyben az első­biróság Ítélni jogosítva nem volt. (1871. okt. 10-én 12012. sz. a semm. sz. h. Törvénysz. Csarnok 1871. évi 85. sz.). 2. Azon körülmény, hogy a telekkönyvi hatóság hatás­köréhez tartozó perben a polgári törvényszék nem mint telekkönyvi hatóság, hanem mint birtokbiróság járt el, hiva­talból figyelembe vehető semmiségi esetnek nem tekint­hető. Mert az időközben hatályba lépett 1871 : 31. tcz. 24. §. szerint a telekkönyvi hatóság teendői a kir. törvény­székekre ruháztatván, a birtokbiróságok mellett külön osz­tályként fennállott telekkönyvi hatóságok megszűntek. Ez okból az eljárás és Ítélet megsemmisítése által azon czélt, hogy ily ügyben a ptkr. 44. §. szerint illetékes telekkönyvi hatóság ítéljen, elérni nem lehet. 1872. január 23. — 522. semm. sz. h. (Curiai hat. 1872 : 10. szám 482.).

Next

/
Thumbnails
Contents