Pataky Gedeon (szerk.): A m. kir. közigazgatási bíróság illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. Pótfüzet 1934-ig (Budapest, 1935)

V. — Fizetésre közvetlenül kötelezetlek. szerződési megállapodásból, hamem törvényben vagy szabályban meghatározott sorrend szerinti fizetési kötelezettségből azon az alapon keletkezik, hogy a másodsoriban fizetésre kötelezettnek saját ténykedése, pl. pereskedése vagy valamely ügyletkötésben, vagy okirat kiállításában való részvétele szolgáltatja a kincstárnak az illeték kiszabására a jogalapot, s ez a közvetlen ténykedés, ügyletkötésiben vagy okirat kiállításban való részvétel az alapja, a másodsorbani fizetési kötelezettségnek is. Ebiből következik, hogy a másodsorbani fizetési kötelezettség tulaj domképen készfizetői, vagyis egyetemleges kötelezettség, amelytől az egyetemlegesség dacára mégis sorrendi, tehát olyani eltérést engednek meg a pénzügyi törvények, amelyet a magánjogi szabályok az egyetemlegesség keretében egyáltalán nem ismernek. Hogy ez így van, annak egyes pénzügyi törvények és szabályok határozottan kifejezést is adnak, így pl. az 1914. évi XLIII. te 55. §-áinaik (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint azt a felet, aki az illetékkiszabás alapjául szolgált határozat szerint valamely értéket nyert, az (illetékért másodsorbani fizetési kötelezettség terheli az esetre, ha az illetéket vagy annak egy részét a fizetésre elsősorban kötelezett féltől behajtani nem lehetett. A másodsorbani fizetésre kötelezett ez alól a kötelezettség alól a törvény kifejezett rendelkezése szerint is csak egy esetben, akkor menthető fel, ba igazolja azt„ hogy a neki megítélt értéket nem kapta meg, vagy abból annyihoz sem jutott, amennyi a megállapított költségek után az illetéket fedezné. Nem enged tehát a törvény felmentést a behajlás körüli mulasztás esetére sem. — Ugyanilyen szellemű rendelkezést és magyarázatot tartalmaz az 1920. évi XXXIV. tc. 22. §-a és e törvény végrehajtása táirgyában kiadott 1921. évi 40.000 sz. utasítás 10. §-a is, amely kifejezetten is készfizetői kezességről rendelkezik, amire tekintettel a kincstár nem is volna kötve ahhoz, hogy a kezes ellen csak akkor forduljon, ha az elsősoriban fizetésre kötelezettől a behajthatatlanság igazolva van, hainiem joga volna ahhoz is, hogy az elsősorban fizetésre kötelezett késedelnieskedése esetén is a kezes vagy másodsorban fizetésre kötelezett ellen fordulhasson. Ennek dacára mégis utasítja az állampénztárakat, hogy a fizetési sorrend betartására gondosam ügyeljenek. Nyilvánvaló, hogy az illeték kiszabásának, alapjául szolgált ténykedésbein, ügyletkötésbein vagy okirat kiállításában, résztvevő feleket a törvény ugyanazon az alapon, amelyből kifolyólag a fizetési sorrendet állapította meg, az egyetemleges fizetési kötelezettséget is kimondhatta volna és a felekre bízhatta volna az egymás közötti viszony latban, hogy aa illetékfizetési kötelezettséget egymás között rendezzék. Ezekből pedig az következik, hogy a fizetési kötelezettség lulajdonképen egyetemleges és a fizetési sorrend megállapítása a másodsorbani 10