Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)

115 totta; nézete szerint ugyanis eltekintve attól, hogy a fennforgó ügyben minthogy az örökhagyó után kihirdetendő végrendelet nem maradt, s az ügyben kiskorúak lévén érdekelve, — az ügynek gyámhatóság általi letárgyalása előtt egyátalán semmi birói intézkedés nem szükséges : — a szatmár-németi kir. tszék 1383. sz. végzésének indo­kaiban kifejezett azon nézete, hogy az 1877. évi XX. t. cz. által a sz. kir. városokban lakott egyének hagyatéki ügyében eddig a kir. tszéket illetett birói illetőség a jbiróságra ruháztatott át, — a jbiróság addig, mig eziránt a kir. Curia mint semmitó'szék határozata által tájékozva nem leend, el nem fogadhatja. Az 1877. évi XX. t. cz. az örökösödési eljárást szabályozó ré­szében a birói illetőségre vonatkozó rendelkezés, a jbiróság nézete sze­rint nem foglaltatik, annál kevésbé oly határozott intézkedés, mely az 1868. évi LIV. t. cz. a hagyatéki ügyekbeni birói illetékességre vonatkozó 562. §-át s az 1877. évi XXXI. t. cz. 18. §. a) pontjának a m. kir. Curia mint semmitőszék 6920/874. sz. a. határozatával is ak­ként értelmezett rendelkezését, hogy a fennállott városi tszékek he­lyébe az azok illetékességéhez utasitott ügyekre, s ekként a kir. tszé­kek székhelyét képező városokban elhalt egyének hagyatéki ügyeire nézve is, közvetlenül és kizárólag a kir. tszékek illetékesek ; az előlidé­zett törvény meg nem változtatta, s miután a gyámsági és gondnok­sági ügyeket rendező törvény keletkezésének intentiója nem a hagya­téki ügyek birói elintézésének, hanem már előzőleg a biróságon kivül álló kir. közjegyzőre is bizott hagyatéktárgyalásnak, a kiskorúak ér­dekének biztositása végett szükséges rendezése volt, — az 1877. évi XX. t. cz. intézkedéseinek oly magyarázatot adni, hogy azok által az előbbi törvényekben megállapitott birói illetékesség megváltoztatta­tott volna, a törvény határozott kifejezésének hiányában nem lehet. Az 1877. évi XX. t. cz. 227. §-a való, hogy azt tartalmazza, miszerint a községi jegyző a haláleset felvételét azon jbiróságnak ter­jeszti be, melyhez a község tartozik, de minthogy annak, hogy a ha­láleseti jkönyv a bírósághoz beterjesztessék a hivatalból gyámhatóság által tárgyalandó hagyatéki ügyekben, egyedül csak a kihirdetendő végrendelet létezése esetében van szüksége ; a 227. §. annál inkább nem vehető a birói illetékesség iránti intézkedésnek, mivel ezen §. a végrendeletek beterjesztése s kihirdetéséről mint szorosan a hagyatéki eljáráshoz nem tartozó peren kivüli birói eljárásról intézkedő 226. és 8*

Next

/
Thumbnails
Contents