Dárdai Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár. A kormány és kir. Curia elvi jelentőségű határozatai és szabályrendeletei. Harmadik folyam (Budapest, 1878)
111 Mindezeknél fogva a nyugdíjra nézve mindkét alsóbb bírósági Ítélet megváltoztatik, és alperes város közönsége 1873. évi július 11-tői mind elbocsátása napjától, a keresetnek 1875. évi szeptember 15-én lett beadása napjáig járó évi 135 frt 337a krt tevő nyugdíjnak, mint elvont fizetése általa követelt, s túlságosnak nem vehető egy harmadának, mint további ellátási összegnek, és azután a kereset beadása napjától számítandó 6% kamatoknak egyszerre 15 nap, különbeni végrehajtás terhe alatt, azontúl pedig felperesnek elhalálozásáig a kereseti kéréshez képest minden negyed év végével 33 frt 337a krnak leendő megfizetésében, ugy nemkülönben, mint nagyobb részt pervesztes s a perre okot szolgáltató a p. t. rendt. 251. §-a •alapján 50 frtra mérsékelt perköltségek megfizetésére köteleztetik. Ily változtatással egyebekben a bpesti kir. tábla fentebbi ítélete felhozott és felhívott indokain felül, különösen azon pontra nézve, hogy felperesnek a kereseti 525 frt évi fizetés és 5 öl tűzifa kelyett csak 400 frt fizetés és a nyugdíj, és nem kulcs szerint ítéltetett meg, helybenhagyatik még azért is ; mert a 4. alatti ministeri rendelettel elismertetett a városi hatóságnak azon joga, hogy tisztviselőinek fizetését felemelhesse vagy leszállíthassa, ebből folyólag pedig, midőn alperes város a 3 7. alatti közgyűlési határozat szerint a felperes által viselt erdőmesteri hivatal fizetését 400 frtra szállította le, ezt jogosan tehette, s a mennyiben azzal felperes meg nem elégedett, hivataláról lemondhatott volna, de a korábbi magasabb fizetését nem követelheti még akkor sem, ha alperes város jószántából neki 1868. évi január és február hónapban felfüggesztéséig a korábbi magasabb fizetést adta és failletményét is kiszolgáltatta volna. 51. A községi iskolaszékbe hivatalból kirendelt tagok (tehát lelkészek) is kötelesek a szabályszerű esküt letenni. (A vallás- és közokt. m. kir. minister 1878. évi febr. 17-én 3938. sz. a. kelt rendelete.) Az 1876. évi XXVIII. tvczikk és az annak alapján kibocsátott mimsteri utasítások a választott és hivatalból kirendelt közs. iskolaszéki tagok közt különbséget nem tevén, illetőleg a fennebb emiitett