Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 35. 1941-1942 (Budapest, 1943)

148 Magán jog. hivatkozása sem, mert ebben elbírálás tárgya a határvidéken létezett különleges jogviszony — a vásártartásnak általánosságban az államkincstár által P. város részére átengedése volt —, ebből folyólag az ítéletnek az a kijelentése, hogy „a vásártartási jog nemcsak az évi, hanem a heti és napi vásárok tartására is kiterjed", nem általánosítható. Mindezeknek megfelelően mondta ki a m. kir. kereskedelmi Miniszter is 36.570/1915. K. M. sz. határozatában, hogy (.. . mint a Fejben II. a...) A felpereseknek — vásártartási joguk kizárólagossága mellett felhozott — az az érvelése, hogy jelenleg az alperes által is elismerten 4 országos vásáron és a pénteki heti vásáron van helypénzszedési joguk, a királyi kiváltságlevélben foglalt joguk ilyetén kibővülésének alapja pedig nem lehet más, mint vásártartási joguknak eredettől fogva kizárólagossága, a kifejtettekhez képest s még azért sem helytálló, mert ennek a kibővülésnek a fonása lehetett a puszta elbirtoklás is. Alaptalan tehát a felpereseknek az a felülvizsgálati panasza, hogy a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel mondotta ki, hogy a királyi kiváltságlevéllel nyert vásártartási joguk a vasárnapi piacon való helypénzszedésre nem terjed ki. De nem helytálló az a támadásuk sem, hogy a fellebbezési bíróság a bizonyítási teher viselésére vonatkozó alaki jogi szabályok ellenére és helytelen következtetéssel jutott ahhoz a megállapításhoz, hogy a vasárnapi vásártartás tekintetében javukra az elbirtoklás nem következett b^. Ide vonatkozólag a felek között nem vitás, hogy a felpereseket évi 1 országos- és a pénteki hetivásár tekintetében megilleti a vásártartás joga. A vasárnapi élelmíszervásárt illetőleg azonban az alperes ilyen jogukat el nem ismerte s a már előadottak szerint a királyi kiváltságlevél tartalmából, vagy más jogforrásból sem vezethető ez le. Ebből pedig az folyik, hogy tulajdonuk kizárólagosságának a megállapíttatása céljából a vasárnapi vásártartáshoz való joguk megszerzését bizonyítaniok kell — s e részben nem helyezkedhetnek arra az álláspontra, hogy kizárólagos vásártartási joguk megszerzése kétségtelen lévén, az alperest terheli a bizonyítás abban az irányban, hogy ő a vasárnapi helypénzszedést jogszerűen gyakorolja. A felperesek azonban az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem feleltek meg, amennyiben csupán arra szolgáltattak adatot, hogy a vasárnapi piac a községben 60—70 év óta van szokásban, azt pedig csak állították, hogy emberemlékezet óta ezen a piacon jogelődeik és ők szedték a helypénzt. Minthogy így a vasárnapi vásártartási jognak 100 éven át gyakorlásáí — (az elbirtoklás ugyanis az állammal szemben folyt) —, a felperesek nem bizonyították: nincs alap az elbirtoklás útján szerzett tulajdonuk megállapítására. Tulajdonuk hiányában pedig annak kizárólagosságát sem állapíttat hatják meg.