Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)
564 Öröklési jog. E szerint 1924 július 1-én, annak folytán, hogy az örökhagyónak gyermeke született, hatályát vesztette a közös végrendeletnek az a rendelkezése is, amelynek alapján a felperes által örökölt ingatlanoknak a felperes kötelesrészét meghaladó részére nézve az örökhagyót még a haszonélvezeti jog megillette, ettől az időponttól kezdve tehát az egész nagy anyai hagyaték haszna a felperest illette. Alaptalanul hivatkoznak a kiskorú alperesek arra, hogy az örökhagyó mint jóhiszemű birtokos az elvont hasznokat megtéríteni nem tartozik, mert ez a szabály az örökösnek a hagyaték birtokosa ellen támasztott igénye esetében általában nem nyer alkalmazást, de egyébként is, a gyermeke születésétől kezdve az örökhagyó már jóhiszemű birtokosnak nem is tekinthető. Indokaiból helyes a fellebbezési bíróságnak arra vonatkozó álláspontja, hogy az örökhagyó a felperes által örökölt ingatlanokat a közös végrendelet és nem a felperessel kötött „Barátságos megegyezés" alapján használta, következőleg a kiskorú alperesek azon az alapon, hogy az örökhagyó birtoklása jogszerű volt, az elvont hasznok megtérítése elől el nem zárkózhatnak. Az elvont hasznokat azonban a kir. Kúria megítélése szerint a felperes csak, az örökhagyó halálát megelőző három évre követelheti a kiskorú alperesektől, mert a felperes ennek az igényének az érvényesítésével is indokolatlanul késedelmeskedett, már pedig az elvont hasznokat 11 évre visszamenőleg megítélni a kiskorú alperesekre olyan aránytalanul súlyos terhet róna, amely az indokolatlan perlési késedelemre való tekintettel nem volna méltányos. Az elvont hasznok mennyiségének megállapításánál a fellebbezési bíróság az ítéletében felhívott indokokból helyesen járt el akkor, amikor a szokásos haszonbér összegét fogadta el a számítás alapjául. A fellebbezési bíróságnak ezt az álláspontját a kiskorú alperesek annál kevésbbé támadhatják, mert a perben semmi adat sem merült fel arra, hogy az örökhagyó a saját hibáján kívül jutott volna olyan helyzetbe, hogy még a szokásos haszonbérnek megfelelő összeget sem tudta volna kihozni a felperes által örökölt, de általa használt ingatlanokból. (1938. jún. 1. — P. I. 1975/1938.)
