Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

Felelősség vétlenül okozott kárért. — 811. 521 sége is volt, és abból, hogy a budapestvidéki kerület főkapitánya az 1931. évi február hó 4-én tett A) alatti felterjesztésében a felettes hatóságának azt is jelentette, hogy a sérültet a nagy testsúlyánál fogva még sérülése nélkül sem tudná rendőri szolgálatra alkalmazni, még nem következik, hogy a sérült nyugdíjazása a baleset nélkül is bekövetkezett volna, ha figyelembe vesszük, hogy a sérült a baleset időpontjában is szolgálatot teljesített, s hogy az általa indított kártérítési perben a B) alatti vélemény kiállítását követő időben meghallgatott szakértőnek az alperes által sem kifogásolt véleménye szerint a sérült a baleset következtében lett teljesen munkaképtelen. Egyébként a szóbanforgó A) alatti felterjesztés annál kevésbbé igazolja, hogy a fellebbezési bíróság' fenti megállapítása nyilván okszerűtlen következtetésen alapszik, mert a nem kifogásolt tartalmú és a keresethez B 1. alatt csatolt újabb felterjesztés alapján megállapítható (Te. 40. §.), hogy a m. kir. Belügyminiszter S. Bálintot a testsúlya miatt nyugdíjazandónak nem találta, és újabb orvosi felülvizsgálatát rendelte el. Ezek szerint a fellebbezési bíróságnak az a megállapítása, hogy S. Bálint sérült a baleset miatt nyugdíjaztatott, a Pp. 534. §-a él teimében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó, ennélfogva az a kérdés, hogy ha a sérültet a baleset munkaképtelenné tette ugyan, de más okból nyugdíjazták, akkor is igényelhetne-e a felperes kártérítést, elbírálást nem igényelt. Az alperes kártérítési felelősségét a sérült által ellene indított perben a bíróság a nevezett sérültnek a balesetből származó teljes kára erejéig állapította meg. Ez a megállapítás a fellebbezési bíróság álláspontja szerint ebben a perben is irányadó. A fellebbezési bíróságnak ezt a jogi álláspontját a kir. Kúria nem osztja, mert a keresetileg érvényesített követelés nem volt tárgya a korábbi pernek és így az abban keletkezett ítéletek megállapítása, az ezúttal elbírálandó követelés tekintetében, a Pp. 411. §-a értelmében ítélt dolognak nem tekinthető. Ebben a pestvidéki kir. törvényszék előtt P. V. 2042/1931. szám alatt korábban indított perben kihallgatott tanúk, különösen L. János, N. Gizella és 0. Fülöp érdektelen tanúk lényegileg egybehangzó vallomása alapján azonban a kir. Kúria a Te. 40. §-a alapján megállapíthatónak találta, hogy az alperes által üzemben tartott gépkocsi, amikor Szentendrén a Bükkös patak hídján áthaladva a hídról lekanyarodott, a sikos és lejtős úton történt farolás következtében ütötte el a sértettet. A sérült a hídon teljesített szolgálatot és amikor a gépkocsi közeledését észlelte, annak az áthaladásra a kezével jelt adott, ő pedig a híd közepéről a híd korlátja felé hátrább lépett. A gépkocsi eleje az elhaladáskor a sérülttől megfelelő távolságra volt, de a bekanyarodás előtt részben a fékezés, részben az út síkossága és a híd domborúsága miatt a gépkocsi hátsó oldala elfarolt és farolás közben a sérültet elkapta. A megállapított tényállásból következik, hogy a baleset bekövetke-