Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Pusztai János - Zehery Lajos - Bacsó Ferenc - Cziffra András (szerk.): Grill-féle döntvénytár 32. 1938-1939 (Budapest, 1940)

Pénzügyi jog. alá tartozó illetmények és ellátási díjak foglalhatók le. Az 1. pont ezt az „adóköteles" jelző használata nélkül is kifejezte volna, mert a 3. pontban meghatározott „terhes illetmények"-en kívül amúgyis minden más illetmény és kivétel nélkül minden ellátási díj a kereseti adó alapjába, tehát kereseti ádó alá tartozott. Különben az 1. pontban használt „adóköteles" szó nemcsak az „illetményei" főnévnek, hanem az „ellátási díjai" főnévnek is jelzője. Már pedig az ellátási díjak kivétel nélkül tárgyai lévén a kereseti adónak, ezekre nézve kizárólag a tényleges adókötelezettség kifejezése céljából kellett használni az „adóköteles" jelzőt. Ebből is nyilvánvaló, hogy a törvényhozó az „adóköteles" jelzővel tényleg az adómentes létminimumot meghaladó adóköteles illetményeket és ellátási díjakat, vagyis a tényleges adókötelezettség' fogalmát akarta kifejezni, nem pedig általában a kereseti-adó-tárgyiság fogalmát. A törvénynek idevágó indokolása szerint ez a §. „az állandó illetmények és ellátási díjak lefoglalására nézve érvényes szabályokat egyszerűsíti és a köz- és magánszolgálatban levők közti megkülönböztetést megszünteti". Eszerint a törvényhozó ennek a §-nak a korábbi jogszabályok szövegétől eltérő szövegezéssel két célt kívánt megvalósítani. Az első cél volt az állandó illetmények és ellátási díjak lefoglalására nézve érvényes szabályok egyszerűsítése, a második cél volt a köz- és magánalkalmazottak megkülönböztetésének megszüntetése. A törvényhozó ezzel kifejezésre juttatta azt az akaratát, hogy nem változtatja meg az illetmények és nyugellátások lefoglalhatóságának szabályozásánál alkalmazott alapelvet, tehát nem szüntetheti meg a létminimumnak foglalás alóli mentesítését, hanem ezt a kérdést egyszerűsítés érdekében olyan módon szabályozta, hogy kizárólag az adóköteles illetményekre és ellátási díjakra mondotta ki a lefoglalhatóságot. Ilyen módon köz- és magánalkalmazottakra nézve, továbbá a szolgálati illetményekre és a nyugdíjakra nézve — megkülönböztetés nélkül — azonos mérték szerint biztosította a foglalás alóli mentességet a kereseti adótörvény (1922: XXIII. t.-c.) 17. §-a alapján adómentes létminimumra, vagyis a heti 1500, vagy havi 5000 K-t meg nem haladó illetményre és nyugellátásra nézve Ezzel megszűnt az a megkülönböztetés, amelyet a korábbi jogszabályok a közalkalmazottakra és a magáinalkalmazottakra nézve megállapítottak. Hogy a törvényhozó ennek a kérdésnek újabb szabályozásakor nem akart eltérni a korábbi jogszabályok alapelveitől, azt kifejezésre juttatta a 44—40. §-okhoz tűzött indokolás első Vsekezdésében. A kereseti-adótörvény 14. §-ának (2) bekezdése kimondta, hogy a meghatározott hivatali, illetve szolgálati kiadással egybekötött járandóságok nem tartoznak a kereseti adó alapjába. Ez a jogszabály a terhes járandóságokra nézve nem adómentességet, hanem azt állapítja meg, hogy ezek a járandóságok nem tárgyai a kereseti adónak. Eszerint a terhes járandóságok adójogi Helyzete nem azonos a 3. §. alapján állandóan adómentes járandóságokéval. A 45. §. 3. pontja'foglalás alóli mentességet biztosít' á kereseti adó