Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 31. 1937-1938 (Budapest, 1939)

Rendes bíróság és közigazgatási hatóság hatásköre polgári ügyekben. 89 I égrehajtási ügyek. 361. terjesztett kérelmet — amelyet azzal indokolt, hogy a lefoglalt termés nem a hátralékos örököseié, hanem a sajátja, mert a földet haszonbérbe vette és a haszonbért előre kifizette — a m. kir. Közigazgatási Bíróság tulajdoni igónykeresetnek, vagyis olyan kérelemnek minősítette, amely kérelem tárgyában — figyelemmel a K. K. II. <">. 59. §-ának 2. bekezdésére és a 1.04. §-ára — a m. kir. Közigazgatási Bíróság előtti eljárásnak nincs helye. Ezzel szemben a szolnoki m. kir. pénzügyigaz<ratóság B. M. kérelmét végrehajtási eljárás elleni panasznak tekintette és -jogerős határozatával az ügy elbírálására hatáskörét nem állapította meg. Ezáltal úgy a m. kir. Közigazgatási Bíróság mint a közigazgatási hatóság az ügy érdemi elinté­zését jogerősen megtagadta. Ennélfogva a m. kir. Közigazgatási Bíró­ság es a szolnoki m. kir. pénzügyigazgatóság, mint közigazgatási ható­ság között az 1907. évi LXI. t.-c. 7. §-a 1. bekezdésének 1. pontjában meg­határozott nemleges hatásköri összeütközés esete merült fel. A felmerült hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíróság a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Az 1927. évi V. törvénycikkben kapott törvényes felhatalmazás alap­ján kibocsátott, a közadók kezelésére vonatkozó hivatalos összeállítás (600/1927. P. M. számú rendelet = K. K. H. Ö.) 59. §-a tartalmazza a köz­tartozás behajtása végett foganatosított zálogolás elleni igénykeresetekre vonatkozó rendelkezéseket. A K. K. H. Ö. ö9. §-ának egész szövegezése nem hagy fenn kétséget aziránt, hogy igénykeresetnek csak olyan ingóságoknak zár alól feloldása iránt van helye, amelyeket a hátralékosnál vagy helyette fizetésre köte­lezett személynél másutt, mint a lakásán, tehát pl. üzlethelyiségében, irodá­jában, műhelyében stb. foglalnak le s egyéb az 59. §. 2. bekezdésében fel­sorolt feltételek is fennforognak. Ennek megfelelően a K. K. H. Ö. 59. §-ához fűzött utasítás 7. pontja akként rendelkezik, hogy „ha az igénylő azt vitatja, hogy a foglalás nem az adózó, hanem másnak, a hátralékért egyetemlegesen fizetésre nem kötelezett egyénnek a lakásán, illetőleg üzlethelyiségében, műhelyében, irodájában stb. történt, ebben az esetben a zár alól leendő feloldás iránti kérelem nem az 59. §. alapján bírálandó el, hanem azt, mint a végrehajtási eljárás elleni panaszt, a 46. §. 2. bekezdése értelmében elbírálás végett a m. kir. adóhivatalnak kell kiadni". Amennyiben tehát a pénzügyi hatóságok köztartozás miatt foganato­sított végrehajtás során olyan személyt tekintenek a törvény értelmében a hátralékos helyett fizetésié kötelezettnek, aki valójában nem az,-és nála vagy lakásában jogosulatlanul foglalást eszközölnek, úgy a végrehajtási eljárásnak olyan törvény-, illetőleg szabályellenessége forog fenn, amely miatt nem igénykereset indításának, hanem a K. K. H. Ö. 98. §-a alapján a m. kir. adóhivatal, 101. §-ának 2. a) pontja értelmében a közigazgatási bizottság adóügyi bizottsága, a 104. §. 4. b) pontja értelmében pedig a m. kir. Közigazgatási Bíróság előtti eljárásnak van helye.

Next

/
Thumbnails
Contents