Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)
242 Büntetőjog. tett azon az alapon, hogy a Mérnöki Kamarának vele, mint kamarai taggal szemben csak mérnöki magángyakorlatát illetően van fegyelmi hatásköre, nem pedig olyan szakértői működéséből folyóan, amely bíróság előtt folyamatban levő ügyben kapott bírói megbízatáson, kirendelésen alapul. A Budapesti Mérnöki Kamara választmánya 193"). évi február hó 8. napján F. 17/1934/14. szám alatt hozott határozatával a fegyelmi eljárást Z. E. ellen a mérnöki rendtartás 37. §. 2. pontjába és a (2) bekezdés 6. pontjába ütköző fegyelmi vétség gyanúja miatt elrendelte és annak lefolytatása végett az iratokat a Kamara fegyelmi bíróságához áttette. A határozat indokolásában kimondotta a választmány, hogy a panaszlottnak a Mérnöki Kamara hatásköre ellen emelt kifogását elutasítja. Az idevonatkozó döntését a választmány azzal okolta meg. hogy a budapesti kir. törvényszéknek is kétségtelenül joga van a panaszlottal szemben eljárni, de a jog nem kizárólagos s így nincs törvényes akadálya annak, hogy a Mérnöki Kamara is, mint fegyelmi hatóság a panaszlottal szemben el ne járjon. Ez a határozat — figyelemmel az 1923: XVII. t.-c. 40. §-a 2. bekezdésének rendelkezésére — jogerős. ^ Ezt követően Z. E. a m. kir. igazságügyminiszterhez kérvényt adott . be, amelyben — a fentiek ismertetése mellett — a dr. G. B. által a Budapesti Mérnöki Kamaránál tett fegyelmi panaszban említett okok miatt saját maga ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat elrendelése, valamint az iránt terjesztett elő kérelmet, hogy az ellene tett panasz folytán a fegyelmi eljárás lefolytatásával — a nézete szerint — illetékes és kizárólagos hatáskörrel bíró budapesti kir. büntető törvényszék bizassék meg. A m. kir. igazságügyminiszternek a kérelem tárgyában hozott 5905/1. M. VIII/1936. sz. rendelkezése folytán a budapesti kir. ügyészség 1936. évi március hó 2. napján El. 22. D. ii/1. K. Ü. 1936. sz. alatt Z. E. kérvényét és mellékleteit azzal az indítvánnyal tette át a budapesti kir. törvényszékhez, mint fegyelmi bírósághoz, hogy a kir. törvényszék fegyelmi bírósága a dr. G. B. hites szabadalmi ügyvivőnek a pestvidéki kir. törvényszék állandó szakértőjének a Budapesti Mérnöki Kamarához Z. E. miniszteri tanácsos, okleveles gépészmérnök, a budapesti kir. büntető törvényszék állandó szakértője ellen tett fegyelmi panasz ügyében állapítsa meg a hatáskörét s határozatának jogerőre emelkedése után az iratokat küldje vissza. A budapesti kir. büntető törvényszék fegyelmi bírósága 1936. évi március hó 10. napján Fgy. 1/1936. sz. alatt hozott határozatában megállapította, hogy kizárólagos hatásköre van a dr. G. B. által tett és a kir. ügyészség indítványában részletesen megjelölt fegyelmi panasz elbírálására s egyben elrendelte, hogy a határozat jogerőre emelkedése után az iratok a budapesti kir. ügyészséghez visszaküldessenek. A kir. törvényszék fegyelmi bírósága a határozatának indokolásában a Budapesti Mérnöki Kamaránál történtek ismertetése mellett tényként állapította meg. hogy Z. E. a m. kir. igazságügyminiszternek 1913. évi feb-