Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)

228 Büntetőjog. aki a lefoglalt autó átszállítása iránt előterjesztett kérelmét elutasította, a törvénytudásban még ott tart, illetőleg nem tudja, hogy a végr. tön. 76. §-ának mi az értelme és célja. Azt sem tudja, hogy mi az értelme az árverési hirdetmény jogerőre emelkedéséhez meghatározott 8 napi határidőnek. Bejelenti a vádlott, hogy az ő ügyeit nem intézheti a kir. jbság tovább ilyen nívótlanul. Felháborodást kiváltó alacsonyrendűségnek mondja azt, hogy a járásbíróság kézbesítési szabálytalanság okából meghiúsította a kitűzött és szabályszerűen meghirdetett árverést. Kijelenti, hogy nem engedi meg, hogy a járásbíróság vele kálváriát járasson: hogy a végrehajtási ügye botrányba fullasztassék és hogy sérelmeire a bírói függetlenség tógája boríttassék. Ezért alkalmat és módot kíván adni arra. hogy a sz.-i kir. járásbíróság önmagának aggályossá nyilvánítása mellett az ügy elintézésére más bíróság delegálását szorgalmazza. A vádlott idézett kijelentéseinek értelme nemcsak az. hogy a sz.-i kir. járásbíróság eljárt bírája a végrehajtási törvény rendelkezéseit nem érti meg és azokat helyesen alkalmazni nem tudja, hanem tartalmazzák e kijelentések — bár burkoltan azt a gyanúsítást is, hogy a bírót rendelkezéseiben az a szándék vezeti, hogy a végrehajtató jogának érvényesítését megnehezítse. Erre a gyanúsításra kell következtetni nemcsak az egész beadvány személyeskedő és sértő hangjából, hanem a végrehajtási trükkökre utalásból, a meghiúsítás, botrányba fullasztás kifejezések használatából és különösen abból, hogy a vádlott más eljárásokkal is fenyegetödzve. beadványa egyik céljának azt jelöli meg, hogy ezzel alkalmat kíván adni a járásbíróságnak arra, hogy ez önmagát aggályosnak nyilvánítva, visszalépjen az ügy további intézésétől. Ez a beadvány tehát — bár burkoltan — azt a tényállítást tartalmazza, hogy a sz.-i kir. járásbíróság az ügyben tudatlansággal és elfogultan intézkedett. Ez a tényállítás pedig a Bv. 1. §-a alá esik. A vádlott főként azzal védekezik, hogy mindaz, amit beadványában állított, való. Ami a valóság kérdését illeti, e részben helyes a kir. ítélőtáblának az az álláspontja, mely szerint a vádlott a valóság bizonyítása iránt tett indítvánnyal nem késett el. mert azt még a vádirat benyújtása előtt, első nyomozási kihallgatásakor előterjesztette. E helyes álláspont perrendszerű tovább vitele azonban az lett volna, hogy a kir. ítélőtábla, a Bv. 13. §-ának rendelkezéseit szem előtt tartva, határozzon a valóság bizonyításának el- vagy el nem rendelése tárgyában. A kii-. ítélőtábla ilyen, a Bv. 13. §-ára támaszkodó határozatot nem hozott; azonban eleget tett a vádlott által a nyomozás során a valóság bizonyítása céljából előterjesztett indítványnak; beszerezte a szóban lévő végrehajtási ügy iratait és azokat a fellebbviteli főtárgyaláson ismertette. Erre való tekintettel a kir. Kúria megállapítva, hogy a valóság bizonyításának a Bv. 13. §, 1. p. értelmében helye van és hogy a valóság