Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 30. 1936-1937 (Budapest, 1938)

Rendes bíróság és közig, hatóság hatásköre polgári ügyekben. 169 Végrehajtási ügyek. 588. §-ának kifejezetten ingóságok, tárgyak lefoglalása esetére vonatkozó intézkedése követelés lefoglalása esetében nem alkalmazható. Ugyanerre az értelmezésre kell jutni a törvény céljának vizsgálata mellett is. A K. K. H. Ö. 59. §-ának első bekezdésében foglalt jogszabály alkalmazását elsőízben. — mégpedig szószerint azonos szöveggel, — az 1920: XXIII. t.-c. 100. §-a írta elő. A most hivatkozott törvény javaslatának a fenti szöveghez (mint 96., illetőleg 99. §-hoz) fűzött és a törvény célját megvilágosító miniszteri indokolása a következőket tartalmazza (Képviselőházi Irományok 1920—23. évi II. kötet 143. oldal). „Oly adózók részéről, akiknek ingatlan vagyonuk nincs és akiknek adótartozásuk biztosítására más nem található, mint a lakásukon levő bútorok, az államkincstár kijátszása, különösen városokban már egész rendszerré fejlődött. Az ily adózók ugyanis bútoraikat vagy álhitelezők által bírói úton, vagy adótartozás fejébe közigazgatási úton elárvereztetik, az árverésen a bútoraikat rokonaik vagy ismerőseik által potom áron megvétetik, valójában pedig maguknak tartják meg. Ezek az adózók aztán az adófizetés alól, bármily nagy keresetük legyen is. később mentesítve vannak, ellenük többé nem lehet eljárni, mert a birtokukban levő, de egyízben már elárverezett ingóságok újabbi lezálogolása esetében az árverési vevő az árverési jegyzőkönyv alapján az újabb lezálogolást tulajdoni igénykeresettel sikeresen megtámadja és az újabb zálogolást feloldja. Ennek a visszaélésnek a meggátlását célozza az ebben a szakaszban foglalt rendelkezés. Különben ez a rendelkezés a végrehajtási törvényeinkben sem ismeretlen. Az 1881 :LX. t.-c. 72. §-a értelmében ugyanis a bérbeadót törvényes zálogjog illeti meg a kibérelt helyiségben levő ingóságokra. A jelen esetben tehát a bérbeadónak biztosított jog az államkincstárra is átruháztatnék." Ebből pedig kétségtelen, hogy az 1920: XXIII. törvénycikknek a 100. §-ában foglalt és az 1923: VII. t.-c. 48. §-ának első bekezdésében, majd végül a jelenleg hatályos K. K. H. ö. 59. §-ának első bekezdésében szószerint átvett és a második bekezdésben foglaltakkal idevonatkozóan kiegészített rendelkezésnek a célja az, hogy igénykereset indítása csak az ott meghatározott módon lefoglalt ingóságok, vagyis testi tárgyak, nem pedig követelések tekintetéhen zárassék ki. A kifejtettekből pedig, tekintettel arra is, hogy a K. K. H. ö. 59. §-ának első bekezdésében foglalt kivételes — megszorító — rendelkezés kiterjesztőleg nem értelmezhető, következik, hogy az abban foglalt jogszabály, követelés lefoglalása esetében nem alkalmazható s így igénykereset indítását, vagyis a rendes bírói út igénybevételét nem akadályozza. Az, hogy a lefoglalt követelésre harmadik személyt engedmény címén a foglaltatónál erősebb jog valójában megilleti-e, igényperre tartozó