Nizsalovszky Endre - Petrovay Zoltán - Bacsó Ferenc - Zehery Lajos - Térfy Béla - Pusztai János (szerk.): Grill-féle döntvénytár 29. 1935-1936 (Budapest, 1937)

36 Közigazgatási jog. az a rendelkezés, hogy az az alkalmazott, akinek a beszámítható szolgálati ideje az öt évet el nem éri, végkielégítésre csak abban az esetben tartihat igényt, ha teljesen munka- és keresetképtelen, — mint általános jellegű és korábbi keletű jogszabály, nem érvényesülhet. Az 1925: XXVI. t.-c. 182. §-a az országgyűlési képviselővé megválasztott, s nyugdíjra még igényjogosultságot nem szerzett alkalmazottnak végkielégítésre való feltétlen — tehát az általános szabálytól eltérő — igényét állapítja meg, de nem tartalmaz oly rendelkezést, amely szerint az ilyen alkalmazott végkielégítésének összege is az általános szabálytól eltérőleg volna megállapítandó. Ily tartalmú különleges rendelkezés hiányában tehát, minthogy a különleges törvény rendelkezése, mint kivétel, szorosan magyarázandó — az általános jogszabály az irányadó, amely az alkalmazottnak járó végkielégítés összege tekintetében már a felhívott 1925: XXVI. t.-c.-et megelőzően is különbséget tett egyrészről az igazoltan semmiféle keretettel vagy jövedelemmel nem bíró és amellett igazoltan teljesen munka- és keresetképtelen volt alkalmazottak, — másrészről az ezekkel a feltételekkel nem rendelkező vrJt alkalmazottak között s az előbbiek végkielégítését az egyébként törvény szerint járó összeg 85%-ában —, az utóbbiakét pedig 60%-ában állapította meg (5100/1924. M. E. számú rendelet I. fejezet 26. pontjának (1) bekezdése, s az abban hivatkozott I. fejezet 5. pontjának (1) bekezdése). Az ugyancsak törvényes felhatalmazás alapján kiadott 5300/1926. M. E. számú rendelet 9. pontja az 5100/1924. M. E. számú rendeletnek ezt a rendelkezését csak annyiban módosította, hogy ezután a fentjelzett feltételeket igazolt alkalmazottak a törvényszerű végkielégítési összegnek 85%-a helyett annak teljes összegét kapják; a többi volt alkalmazott továbbra is csak 60%-os összegre tarthat igényt. A panaszosra, mint országgyűlési képviselővé megválasztott és beszámítható négy évi szolgálata alapján utoljára élvezett fizetése egy évi összegének 60%-át kitevő összeggel végkielégített, volt országos társadalombiztosító intézeti titkárra, az 1927: XXI. t.-c. 115. §-ának (4) bekezdése értelmében, az ellátása (végkielégítése) tekintetében az állami alkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A fent kifejteitekhez képest tehát, minthogy a panaszos nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek beigazolása esetén az alkalmazott a 60%-os helyett a teljes összegű végkielégítésre tarthat igényt: a panaszos végkielégítése törvényes alapon állapíttatott meg a kiutalt összegben. Ezért az utoljára élvezett fizetés 100%-ának megfelelő összegű végkielégítésre való igény megállapítására irányuló panaszbeli kérelemnek a bíróság nem adhatott helyet. (1932. dec. 13. — 5838/1931. K. sz. — 1501. E. H. — Kod. 1936. évi 1. t 2.) 8. 3000/1932, M. E. sz. r. 13, §. — Különböző állomáshelyeken közszolgálatot teljesítő házastársaiknak külön-külön van igényük lakáspénzre. Ezt az igényt nem szünteti meg az, ha az egyik házasíéi rendes szabadságideje alatt, vagy betegsége ese-