Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 28. 1934-1935 (Budapest, 1936)

Bevezető intézkedések. (Btk. 2., 386. §., 1932: IX. t.-c. 1. §.) 370. 141 alá helyezni. Éppen azzal, hogy a Hs. bevezető rendelkezése hatályon kívül helyezte a Btk. 386. §-át és az új Hs. 1. §-ában leírt új, tágabbkörü tényálladékkal helyettesítette azt, mutatja, hogy a törvényhozás az új tánvalladékba belefoglalni akarta a Btk. 386. §-ában foglalt eddigi^ kijátszási cselekményeket is. Az pedig, hogy a Hs. 1. §-ának tényálladéka tényleg tágabbkörű, mint a Btk. 386. §-ában foglalt csalásszerű cselekmény, nim áll ellentétben ezzel a felfogással, mert hiszen a Hs. 1. §-a, mint a hitelsértés alaptényálladéka, nem csupán a Btk. 386. §-át, de annak 387. és a 414. §-ait Ls helyettesíti, vagyis az új hitelsértési alaptényálladék (Hs. 1. §.) az adós által a hitelezők kijátszására irányuló összes csalásszerű vagy csalárd ténykedéseket összefoglalja. Az pedig, hogy az új tényálladék szövege (Hs. 1. §.) nem tartalmazza a hitelezők megkárosítására irányuló célzatot, önmagában nem teszi enyhébb jellegűvé a Btk. 386. §-ában foglalt cselekményt, mert a Hs. 1. §-a is világosan felvette a szándékosan (meghiúsítja vagy csorbítja) kifejezést. Már pedig a szándékos meghiúsítása vagy csorbítása a hitelezők kielégítésének természetszerűen magába foglalja a károsítási célzatot. A „célzat" a Btk. által használt értelemben is a szándéknak az a különleges iránya, az a különös képzet, amit a cselekvő valamely ténykedésével elérni akar. Aki tehát a hitelezőjének a kielégítését szándékosan meghiúsítja vagy csorbítja, az kétségtelenül a hitelezőjének megkárosítását célozza. A Btk. 2. §-a értelmében, ha a cselekmény elkövetésétől az ítélíthozásig terjedő időközben egymástól különböző törvények léptek hatályba, ezek közül a legenyhébb intézkedés alkalmazandó. Ebben az esetben azonban természetszerűleg kell, hogy a vádlottnak vád alapjául szolgáló tette úgy a cselekmény elkövetésekor hatályban volt, valamint az utóbb, az ítélethozásig hatályba lépett törvényekben, tehát az adott esetben úgy a Btk. 386. §-ában, valamint az 1932. IX. t.-c. 1. §-ában (Hs. 1. §.) meghatározott bűncselekménynek a tényálladékí elemeit is kimerítse. Ezért tették helyesen az alsóbbfokú bíróságok vizsgálatuk tárgyává azt, hogy a vádlottaknak vád alapjául szolgáló tette kimeríti-e a Btk.-nek a vádbeli cselekmény elkövetésekor még hatályban volt 386. §-ának a tényálladékí elemeit is; mert csak amennyiben ennek a tényálladékí elemei fennforognak, tehető azután a Btk. 2. §-ában foglaltakra való tekintettel további vizsgálat tárgyává az, hogy valamely utóbb hatályba lépett törvény — az adott esetben az 1932. évi IX. t.-c. nem tartalmaz-e a felhívott 386. §-nál enyhébb intézkedést a vád alapjául szolgáló tettre? Magáévá téve a kir. ítélőtábla által vonatkozóan felhozott s általa a kir. törvényszék ítéletéből elfogadott helyes indokokat, a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott s e helyütt irányadó tényekből a m. kir. Kúria is jogilag arra következtet: 1. hogy a két vádlott az A. J.-néra átruházott ingatlanát — tehát a vagyonukhoz tartozó értéktárgyat — a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt abból a célból idegenítette el, hogy hitelezőjét — özv. K. A.-né sértettet — megkárosítsa; 2. továbbá arra is következtet, hogy a vádlottaknak a vádbeli adásve-