Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Végkielégítés. 968. 713 A b.-i kir. törvényszék, mint fellebbezési bíróság az 1928. évi március hó 6-án 38. Pí. 5309/17/1927. szám alatt hozott .végítéletével az elsőbíróság ítéletének a végkielégítési igényt elutasító részét helybenhagyta, mert kereskedelmi vállalatban alkalmazott kereskedelmi tisztviselőnek csak az olyan alkalmazott tekintendő, aki a kereskedő üzleti tevékenységében, üzlete vitelében, kereskedelmi ügyletek megkötésében, lebonyolításában működik közre, e tevékenységben vesz részt. így kereskedelmi alkalmazott az, aki egy lapkiadó vállalatnál lévén alkalmazva, a lap kiadásával, forgalomba helyezésével foglalkozik s ennek megfelelően, mint kereskedelmi ügyletben, a lapkiadó ügyletben vesz részt. Ellenben a lapszerkesztés nem kiadói, tehát kereskedelmi ügylet, hanem kizárólag szellemi, irodalmi tevékenység. Aki a lap szerkesztésélben, megírásában közreműködik, az nem a lap kiadásában, hanem annak szellemi előállításában tevékenykedik, a kereskedelmi tevékenységben tehát nem vesz részt. E megfontolásból kiindulva nem minősíthető kereskedelmi vállalat körében alkalmazott tisztviselőnek a felperes mint lapszerkesztő épen oly kevéssé, mint valamely irodalmi műnek az írója, habár ugyanannak az irodalmi műnék kiadása szintén kereskedelmi ügylet. Nem az például egy szanatóriumi vállalat orvosa, aki csupán a betegek gyógyításában vesz részt 'és az üzlet viteléhez semmi köze. Ellenben pl. egy kereskedelmi vállalat jogtanácsosa, ki jogi tanácsaival, szerződések megkötésével a vállalat kereskedelmi ügyletvitelében működik közre s ezzel a vállalat üzleti tevékenységében vesz részt, kereskedelmi tisztviselőnek tekintendő. Minthogy tehát a felperes kereskedelmi tisztviselőnek nem tekinthető s így reá az 1910/1920. M. E. számú rendelet nem vonatkozik, e rendelet speciális jogszabályi jellegéből folyik, hogy ez a rendelet az 1. §-ban meghatározott alkalmazottokon kívül más alkalmazottakra ki nem terjeszthető, ezért a felperest erre a rendeletre alapított végkielégítés iránti igényével a felkbbezósi bíróság is elutasította. A m. kir. Kúria az 1929. évi április hó 3-án P. II. 3445/21/1928. szám alatt hozott végítéletével a végkielégítési igény elutasítása ellen emelt felülvizsgálati panaszt a következő indokolással utasította el: ,,Az 1914: XIV. t.-c. V. fejezete nem szabályozza kimerítően az időszaki lap kiadója és szerkesztőségének tagjai közötti szolgálati viszony egész tartalmát, hanem csak a felmondást, annak határideijét, a mindkét részről eszközölhető rögtöni hatályú felmondást és annak következményeit, míg a szolgálati viszony egyéb tartalma tekintetében a Sajtótörvény 60. §-a az általános magánjog szabályaira utal. Az általános magánjog azonban a kikötés nélkül, törvényes szabálynál fogva járó végkielégítés intézményét, — a szolgálatban elhalt gazdatiszt özvegyét megillető és a vasúti szolgálat bizonyos eseteiben járó 'végkielégítéstől eltekintve — általánosságban nem ismeri; a végkielégítéshez való törvényen alapuló jogot csupán az 1914: XIV. t.-c. megalkotása után keletkezett 1920. évi 1910. M. E. sz. rendelet létesített a rendelet hatálya alá tartozó alkalmazottak, nevezetesen a kereskedősegédek, továbbá az ipari és kereskedelmi vállalatok tisztviselői számára. Noha az időszaki lap kiadója, aki kiadói ügyletekkel iparszerűen 'foglalkozik, a KT. 259. §-ának 5. pontja, valamint 260. §-a, továbbá mint részvénytársaság, ugyanezen törvény 3., 4. és 61. §-ai értelmében kereskedőnek, vállalata pedig kereskedelmi vállalatnak tekintendő, a vele szolgálati viszonyban álló