Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Allamszolgálati ügyek 3. 9 engednek arra a következtetésre, hogy a törvény az állatni tisztviselők illetményeire vonatkozó korábbi, ettől a törvénytől kifejezetten el nem térő, vagy kifejezetten nem hatálytalanított szabályokat továbbra is érintetlenül kívánta hagyni az ítélőbírákra és ügyészekre vonatkozóan is. A miniszter által felsorolt ezek az érvek — a bíróság megítélése szerint — a panaszos igényének elismerésére szintén nem vezethetnek. A bíróság már fentebb rámutatott arra, hogy a státustörvény mint különleges jogszabály mellett, az egyéb, a státustörvény életbelépéséig az ítélőbírák és ügyészek illetményeire is vonatkozó jogszabályok határozmányai nem érvényesülhetnek s azok — a státustörvénynek az igényeket rendező szabatos határozmányai következtében — külön, kifejezett törvényrendelkezés nélkül is hatályukat vesztették. Ezt a megállapítást nem gyöngíti —, viszont a miniszter álláspontját nem erősíti az 1920: XX. t.-c. 23. §-ának a miniszter által idézett rendelkezése sem. A 23. szakasz, amint azt annak törvényi elhelyezése is mutatja, vegyes- és átmeneti rendelkezéseket tesz és e törvényszakasz szavai szerint is a törvény életbelépésekor már kinevezett ítélőbírák és ügyészek fizetésének és az előlépésre igényt adó szolgálati idejének megállapítása tekintetében foglal magában rendelkezéseket; ezek tehát kizárólag a törvény végrehajtásakor, a már ítélőbírói és ügyészi állásokban talált egyénekre nyerhettek csak alkalmazást és rendeltetésük, valamint alkalmazási lehetőségük a törvény végrehajtásával meg is szűnt. Úgy hogy a 23. §-ban foglalt ezek a rendelkezések éppen nem indokolhatják azt, hogy az 1917: IX. t.-c. 11. §-ának idézett rendelkezései az ítélőbírói és ügyészi illetményigény szempontjából továbbra is, minden korlátozás nélkül érvényesülhessenek. Viszont az 1930: XLIII. t.-c, amely I. fejezetében, általánosságban a bírói képesítési pótlékról szól, — a II. fejezetben — különlegesen — a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság fogalmazói szakához tartozó egyes állásoknak a kir. ítélőbírák és ügyészek státusába való besorozásáról rendelkezik. A törvény tehát — ez utóbbi vonatkozásában — speciális jogszabály, amelynek rendelkezései nem érintik s nem is érinthetik általában a kir. ítélőtáblák és ügyészek besorozására és illetményigényeire vonatkozó külön törvénynek, az 1920: XX. t.-cikknek a rendelkezéseit. Az 1930: XLIII. t.-c. a m. kir. kincstár jogügyi igazgatóságánál egyes állásokat betöltőknek állami tisztviselői minőségét, az ítélőbírói és ügyészi sátusba való besorozásuk dacára, nem érintette s csupán azt mondotta ki, hogy ezek 1930. évi július hó l-jétől kezdve, az 1920: XX. t.-c. és azt kiegészítő vagy módosító jogszabályok alá esnek és hogy őket — ennek folytán — a bírói és ügyészi I—III. fizetési csoportokba besorozza (5. §.). S a törvénynek a miniszter által idézett azok a különleges rendelkezései, amelyek eltérést mutatnak az 1920: XX. t.-cikkben foglalt rendelkezésektől, csakis a törvény alá tartozókra érvényesek, mint akik a bíráktól és ügyészektől eltérően továbbra is az egyéb állami tisztviselők fogalmi körébe esnek, úgyhogy e rendelkezések semmikép — joganalógia útján sem — nyerhetnek alkalmazást az ítélőbírák és ügyészek illetményigényeinek elbírálásánál. Az 1920: XX. t.-c. 7—10. §§-aihoz fűzött és a miniszter által hangsúlyozott indokolás csupán arra mutat rá, hogy a bírák is, miként az állami