Kacsóh Bálint - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 27. 1933-1934 (Budapest, 1935)

Kendes bíróság és közig, hatóság hatásköre polgári ügyekben. 153 Egyéb ügyek. 340—341. -bíróság hatáskörének hiányát kimondta, a rendes bíróság abból az okból, hogy a per a községi bíróság hatáskörébe tartozik, a pert hatásköréből ei nem utasíthatja. Ez annál inkább áll, mert a Pp. imént idézett szakasza nem járás­bíróságról, hanem kifejezetten rendes bíróságról tesz említést, ami alatt nem csupán a járásbíróságot, hanem ennek fellebbviteli bíróságát: a kir. törvényszéket is érteni kell. Ennélfogva a sz.-i kir. törvényszéknek, midőn a járásbíróság végzése «llen beérkezett felfolyamodás felett határozott, a községi bíróságnak idő­közben meghozott hatáskörleszállító végzése után már nem állott jogában a pert a bírói hatáskörből elutasítani, és ezen a módon az eljárást késlel­tetni, még pedig tekintet nélkül a községi bíróság végzésének tartalmi helyességére. Nem helytálló a kir. törvényszék végzésének az az indokolása, hogy a hatáskör szempontjából kizárólag a keresetlevél beadása idejében fenn­állott állapot az irányadó, s hogy ehhez képest a községi bíróságnak hatás­körleszállító végzését már nem tartozott figyelembe venni. A Pp. 8. §-ának első bekezdése ugyanis, amely e kérdés elbírálásánál egyedül jöhet szóba, a keresetlevél beadásának időpontját a hatáskör meg­állapításánál csupán arra az esetre jelöli fci irányadónak, ha a hatáskör a per tárgya értékétől függ. A jelen esetben pedig a községi bíróság hatás­köre az értékhatár szempontjából egyáltalán nem is volt vitás. Nem rendes bíróságok egymásközti hatásköre, hanem az úgynevezett •államhatalmi hatáskör kérdése lévén a jelen esetben jogvita tárgya, arra az a szabály nyer alkalmazást, amely szerint a hatáskör szempontjából az eljárás megindításától annak jogerős befejezéséig terjedő időben úgy a jog­ban, mint a ténykörülményekben beállott változásokat figyelembe kell venni. (1933. nov. 13. — 1933. Hb. 24.) 341. 126.000/1902. B. M. 88. §. — Községi vagy körjegyző magánmunkálatai után járó díjának megállapítása a rendes bíró­ság hatáskörébe tartozik akkor is, ha a díjazás mértékét vár­megyei szabályrendelet szabályozza. Törvényhatósági szabály­rendelettel a rendes bíróság hatáskörén változtatni nem lehet. Hb. A nem vitás tényállás szerint K. Z. körjegyző B. F. és társai p.-i lakosok érdekében kétrendbeli magánokiratot szerkesztett, ú. m. egy ajándé kozási szerződést kétrendbeli ajándékozásról és a tulajdonközösség meg­szüntetéséről, és egy telekkönyvi kérvényt, és mind a közigazgatási hatóság, mind a rendes bíróság eljárásának tárgyául épen az imént említett okiratok elkészítésében álló ú. n. magánmunkálatok díjának megállapítása szolgált. A nevezett körjegyző az említett okiratok szerkesztésénél nem hivatalos hatáskörben, nem az illető község hatósági vagy hivatali jogának gyakorla­tában, vagyis nem hatósági személyként, hanem pusztán magánfelektől magánjogi alapon nyert megbízás teljesítésében, mint magánszemély járt el, hasonlóan, mint a közsági vagy körorvos akkor, amidőn — hivatali műkö­dése körén kívül — hozzáforduló magánbetegeket magánorvosi kezelésben részesít. Valamely magánjogi megbízás megállapodásszerű elvállalása és teljesí-

Next

/
Thumbnails
Contents