Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

Okirathamisítás. Btk. 391., 393. §. 432-434. 175 — jogsérelem háromolhatik. Már pedig — a valóknak elfogadott tények szerint — a jelen esetben nem vitás, hogy J. J. vádlott mint az 0. T. I. k.-i kirendeltségének számfejtője, 45 darab hamis táppénzutalványt és szoptatási segély utalványt állított ki, azokat felhasználás végett vádlott társainak átadta, akik azután azoknak bemutatásával a hamis utalványokra írt összegeket a kirendeltség pénztárából felvették. J. J. bűnössége tehát a Btk. 393. §-ába ütköző 45 rendbeli bűntetten felül törvényszerűen állapíttatott meg a csalás bűntetteiben is. Az állandó bírói gyakorlat szerint ugyanis, ha a hamisított okiratokkal kapcsolatban a jogtalan vagyoni haszon célzatával és fondorlatos tévedésbeejtéssel valakinek kára okoztatott, úgy ez a cselekménytöbblet nem olvad bele a közokirathamisítás bűncselekményébe, hanem azzal anyagi halmazatban a csalás bűncselekményének a tényálladékát is kimeríti. De téves a védelemnek az az érvelése is, hogy J. J.-nek a közokirathamisítási cselekményei nem bűnhalmazatot, hanem jogi egységet alkotnának. Az irányadó tényállás szerint ugyanis J. J. 45 különálló közokiratot készített, ezeket a közokiratokat több hónapon át, különböző alkalmakkor, különböző, nem létező személyek nevére hamisította és különböző esetekben adta át S. L.-né és B. Á.-nek. Ezen cselekményei tehát nem egy egységes bűncselekményt, hanem egymással anyagi halmazatban álló külön tényálladékokat képeznek, mert mindenik meghamisított közokirat önálló, a többitől különböző jogi forgalmi és bizonyító eszköz s így mindenik külön, egymástól függetlenül alkalmas jogi hatások előidézésére a J. J.-nek és védőjének ez a két panasza tehát mint alaptalan elutasítandó volt. Ellenben a csalási bűncselekmények minősítésének a felülvizsgálatánál hivatalból megállapította a kir. Kúria, hogy mindhárom vádlottra nézve megsértette a törvényt a kir. Ítélőtábla akkor, amikor a csalási bűncselekményeket egymással anyagi halmazatban állóknak minősítette. A csalások ugyanis jelen ügyben mindig ugyanazon egy sértett — az O. T. I., illetve annak k.-i kirendeltsége pénztára ellen irányultak és azt károsították meg. Ezen cselekményeket a vádlottak előzetes megállapodásukhoz képest egységes elhatározásból követték el. A sértett és az elkövetési tárgy egysége folytán tehát az állandó bírói gyakorlat értelmében ezek a cselekmények mint folytatólagosan elkövetett részcselekmények jogi egységbe foglalandók s így tévedett a kir. ítélőtábla abban, hogy a vádlottak által elkövetett csalásokat egymással anyagi halmazatban állóknak minősítette. Minthogy pedig a kir. Ítélőtábla Ítéletében foglalt ez a jogi döntés a vádlottak sérelmére szolgált, ítéletét a Bp. 385. §. első bekezdésének b) pontja és annak utolsó bekezdése értelmében hivatalból a rendelkező rész szerint megsemmisíteni kellett. A csalási bűncselekmények minősítésénél azonban a m. kir. Kúria figyelemmel volt még arra is, hogy egyfelől J. J. két egyénnek (S. L.-né és