Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)

112 Hatásköri Bíróság határozatai. a jogi műnyelvnek megfelelően az egyeneságon első ízben leszármazót (tehát csak a gyermeket és nem egyszersmind az unokát) kell érteni. A grammatikai törvénymagyarázatnak ugyanis általános szabálya, hogy a törvény szavainak értelmezésénél a jogi műnyelvet kdll alapul veni, mert a törvényhozó is nyilvánvalóan ezt alkalmazza. A szoros különböztetést gyermek és unoka között a gyámtörvény (1877: XX. t.-c.) 11. §-ának utolsóelőtti bekezdése is megtette, még pedig annak ellenére, hogy hatásköri szempontból mindkettőjüket egyenlő elbírálásban részesítette. Ha ezzel szemben a Te. a gyermek fogalmát a jogi műnyelvtől eltérően az unokára is kiterjeszteni kívánta volna, ennek magában a törvényben kifejezést adott volna, ami azonban nem történt meg. Ilyen körülmények között a közigazgatási hatóságok álláspontja csak akkor lenne helytálló, ha a Te. 137. §-a — az 1877: XX. t.-c. 11. §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglaltakhoz hasonlóan a kiskorú törvényes gyermeket és az unokát külön megemlítette volna. Már pedig a Te. 137. §-a az unoka kifejezést egyáltalán nem használja. Ámde a szóbanforgó törvényhely mondattani szerkezete is a Hatásköri Bíróság jogi álláspontjának helyessége mellett szól. A Te. 137. §-a ugyanis általános szabályként állítva fel, hogy törvényes kiskorú gyermek elhelyezésének és tartásának kérdésében a gyámhatóság határoz, — nyomban utána több kivételt állapít meg a házassági per bírósága javára, ami nyilván nem volna helyénvaló a nagyszülőkkel szemben, mert a velük szemben támasztott unokatartási igényre vonatkozó hatáskör szempontjából merőben közömbös, hogy van-e közöttük bontó per folyamatban vagy sem. Épen ebből az okból fölösleges lett volna a Te, 137. §-ában kifejezetten megjelölni azt, hogy a gyermek a szülőveil szemben igényli a tartást, mert ez a „gyermek" szó családjogi értelmén kívül a házassági bontó perre történt kapcsolatos utalásból is szükségszerűen következik. A Te. 137. §-ában előforduló „gyermek" kifejezésnek olyan tág értelmezése, hogy az az unokát is jelenti, azért sem foghat helyet, mert az a közigazgatási hatóság hatáskörének kiterjesztéséhez vezetne. Már pedig általános szabály, hogy magánjogi ügyekben a közigazgatási hatóság hatáskörét szorosan kell értelmezni. Ugyanebből az okból nem nyerhet a jelen esetben alkalmazást a logikai törvénymagyarázatnak a közigazgatási hatóság által hivatkozott az a szabálya sem, amel/ szerint: „ahol a törvény nem tesz különbséget, ott különböztetni nem is szabad." (Lege non distinguente nec nobis est distinguere). Mindehhez járul, hogy a kérdés történeti fejlődése is ellene mond a közigazgatási hatóságok jogi álláspontjának. Ennek megérthetése végett vissza kell nyúlni az 1877: XX. t.-c. 11. §-ának ma már hatályban nem levő utolsóelőtti és utolsó bekezdésére, mint amelyek értelmében a törvényes kiskorú gyermek vagy unoka részéről a szülő vagy nagyszülő részére és viszont fizetendő tartási összeg megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozott és az e tárgyban hozott határozatot a felsőbb gyámhatósághoz hivatalból kellett felterjeszteni.