Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 26. 1932-1933 (Budapest, 1934)
100 Hatásköri Bíróság határozatai. ból nem az a döntő, hogy a szolgálatot vállaló tudományos előkészültséggel és általában magasabb mívelíséggel tényleg rendelkezik-e, hanem az, hogy a feladat, amelynek ellátására vállalkozik, olyan természetű legyen, amely tudományos előkészültséget avagy általában magasabb míveltséget feltételez. Már pedig a gyermekgondozónő munkája ilyennek tekintendő, mert a kor egészségügyi szívonalának megfelelő szakszerű gyermekápolás, aminőt az említett elnevezésű alkalmazott feladatköre föltételez, még ha az illető az ahhoz szükséges ismére-, tekét gyakorlati úton sajátította is el, a közönséges házi cseléd (bonne, pesztra, kísdajka) értelmi színvonalát mindenesetre meghaladó szellemi tevékenységgel jár együtt. (1933. jún. 12. — 1932. Hb. 7. és 1933. Hb. 15.) 353. 1876: XIII. t.-c. 13. §. — A cselédszerződés semminemű alakszerűséghez nincsen kötve. írásos kötelezvény kiállítása akár a megszolgált, akár a még meg nem szolgált, de a cselédtörvény értelmében is járó bérrőh nem újítása, hanem csupán megerősítése a már fennállott kötelemnek. A közigazgatási hatóság hatáskörét nem zárja ki az, hogy a cseléd, mint hitelező a követelését nem a gazda, mint közvetlen adós, hanem a gazda örökösei ellen érvényesíti. Plébános háztartását önállóan vezető, gazdájának nagyobb bizalmát élvező, több mint egy évtizeden át ugyanazon a helyen szolgáló házvezetőnő, aki ez alatt az idő alatt fizetését fel sem vette nem cseléd. Átalányösszegben felszámított és külön kötelezvénybe foglalt szolgálati járandóságnak nem cselédbér, hanem kártalanítás jellege levén, annak elbírálása a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. Hb. A kereseti előadás értelmében a felperes, aki férjes asszony, több mint 10 éven át házvezetőnői tisztet töltött be a r. kat. plébánosnak (az alperesek jogelődének) háztartásában s az erre az időre részben még „hátralékos fizetését" kívánja érvényesíteni az örökösökkel szemben ama kötelezvény alapján, amelyet a hátraléknak több részletben leendő megfizetéséről az alperesek jogelőde állított volt ki, de amelyet időközben bekövetkezett halála folytán ő már csak részben tudott teljesíteni. Az 1876: XIII. t.-c. rendelkezései értelmében a cselédszerződés semminemű alakszerűséghez nincsen kötve. így tehát az a körülmény, hogy a jelen esetben a felek a felperes szolgálatbalépése alkalmával írásbeli szerződést nem kötöttek, s a szolgálat ellenértékéről is csak később rendelkeztek, a szolgálati szerződésnek közigazgatási hatáskörben való elbírálhatását egymagában nem akadályozná. És nem lehetne akadálya ennek az a körülmény sem, hogy a gazda a cselédbér egy részéről utóbb kötelezvényt állított ki, mert az írásos köte-