Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

Ügyvédség. (1103.) 735 ben ugyan nem merült fel, de a teljesség kedvéért ezen a helyen mégis reá kellett mutatni arra, hogy a bíróság akkor jár el a törvény szellemében, ha hosszadalmas bizonyítást nem foganatosít, hanem mellőzi a megállapítást, ha ilyen bizonyítás nélkül az összegszerűség felől dönteni nem lehetne. A mellőzés — amint még alább is szó lesz róla — amúgy sem dönti el az ügyet véglegesen. Nem lehet azonban a megállapításnak akadálya, ha a fél a követelés fennállását (a jogalapot) érintő oly kifogást hoz, amelynek a tárgyalt §. rendelkezéseiben alapja nincs. Ennek az álláspontnak helyességére utal mindenekelőtt az, hogy a tárgyalt §. szövege a tartozás fennállásának köréből csak a cselekmény vagy egyéb tény (pl. kiadás) megtörténtének és indokoltságának, tehát olyan körülményeknek vizsgálatát rendeli, amelyek, ha a fennállás kérdését érintik is, mégis a bíróság előtt lefolyt eljárásnak iratai alapján rendszerint nyomban megvizsgálhatók és méltathatok. Ellenben arról, hogy a félnek a jogosságra vonatkozó egyéb kifogására is mellőzni kell a megállapítást, a tárgyalt §. nem szól, noha a törvényhozó figyelmét bizonyára nem kerülte el, hogy a gyakorlatban a fél a díj-igény jogosságát is kétségbe fogja vonni, ha a megállapítást ellenzi. Ebből arra kell következtetni, hogy a törvény a tartozás fennállására vonatkozó kifogásoknak általában szándékosan nem tulajdonít súlyt. Ez összhangban van a tárgyalt §. megalkotásának törvényhozói indokával, továbbá az eljárásnak a §-ban szabályozott menetével, végül a meghozott végzésnek hatályával, egyszóval az egész eljárás természetével is. A Ppé. 18. §-ának az ügyvédi díj és kiadás megállapítására vonatkozó részét a peres eljárásra vonatkozó régi szabályoknak (1868: LIV. t.-c. 252. §-a, 1893: XVIII. t.-c. 108. §-a) az új perrendtartásban át nem vett ama rendelkezése helyébe alkották, amely szerint a bíróság a perbeli képviselő díját „tekintettel a teljesített munkálatokra" a képviseltje irányában is megállapította. E megállapításban sem vizsgálta és döntötte el a bíróság, hogy a képviselt fél tartozik-e a megállapított díjjal az ügyvédjének. Hogy ezen a rendszeren a többször említett 18. §. általában változtatni kívánt volna, arra utaló rendelkezés a §-ban nincsen, sőt az a körülmény, hogy a 18. §. alapján hozott végzés is csak megállapító, de nem marasztaló jellegű, vagyis, hogy a végzés nem végrehajtható okirat, teljesen indokolttá teszi, hogy a törvény a jogosság vizsgálatát ebből az eljárásból általában kirekessze, mert nincs szükség arra, hogy az eljárás olyasmire is kiterjedjen, ami csak akkor lenne fontos, ha marasztaló (végrehajtható) határozatot kellene hozni. Ha pedig az igény jogosságának kérdése általában nem tárgya az eljárásnak, akkor a jogosság köréből merített kifogás alapján a megállapítást nem is lehet mellőzni, kivéve, ha a törvény máskép rendelkezik, vagy belőle más következik. A jogosság kérdése általában perre tartozik, amelyre, ha a fél önként nem teljesít, a behajtás végett úgyis szükség van. Az ellenkező felfogás mellett a fél az egész megállapítási eljárást tetszése szerint meghiúsíthatná, ami végeredményében az ügyvéd érdekeire semmivel sem indokolható hátrányt jelentene, mert az ügyvéd a gyorsan