Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

162 Bánt (iöjog. pontja, hogy a kölcsönadott pénzösszegnek a vádlott általi felhasználását sikkasztásnak tekinteni nem lehet. De helyes a kir. ítélőtáblának az ítéletben kifejtett indokoknál fogva az a jogi álláspontja is, hogy a való tényekből a kölcsön felvételének körülményei alapján nem lehet levonni azt a jogi következtetést, hogy a vádlottat az eljárásban csalási célzat vezette, ennek hiányában tehát a csalás bűntettét sem lehet megállapítani. A Btk. 384. §-ba ütköző hitelezési csalás vétségét, illetőleg az elsőfokú bíróság által valóknak elfogadott tényekből a másodfokú bíróság által valóságukban nem érintett következő tények birnak fontossággal. A vádlott Ny. T. ügynököt pénztárosnő szerzésével bizta meg. Erre szólt a hirdetés is; véglegesen pedig abban történt megállapodás, hogy a vádlott a sértettet pénztárosnőként fogja alkalmazni. Az ügynök és a vádlott is úgy nyilatkoztak, hogy a vádlott vagyonos, háztulajdonos, nyugdíjazott rendőrtiszt. Kijelentette a vádlott, hogy a sértett pénzt fog kezelni és a pénztárban mindig lesz annyi pénz, amennyi a sértett pénzét fedezi és kilépéskor a sértett onnan veheti ki a 300 pengőt. Mindezekkel szemben pedig valóként az van megállapítva továbbá, hogy a vádlottnak pénztárosnőre szüksége nem volt; — a sértett pénztárosnői tevékenységhez nem jutott; — pénz a kezébe nem került; és a vádlott a saját beismerése szerint vagyontalan, végkielégítéssel elbocsátott; — végül a sértett 300 pengője a vádlottnál, veszett. Ezek szerint valótlan mindaz, ami a sértettben azt a meggyőződést keltette föl, hogy pénze az ő pénztárosi minősége folytán, tovább a vádlottnak háztulajdonosí és nyugalmazott köztisztviselői helyzetére figyelemmel a vádlottnál biztos helyen lesz, a sértett pedig a vádlottnál elhelyezkedést talál, — és ezek a valótlan körülmények késztették a sértettet arra, hogy pénzét a vádlottnak kölcsön oda adja. Figyelemmel már most a valótlan tényelőadásók mellett az újsághirdetés közzétételére, ügynök szerepeltetésére, — a tényállásból helyesen azt a jogi következtetést kell levonni, hogy a vádlott a sértettet, habár csalási célzat nélkül, ravasz fondorlattal tévedésbe ejtve bírta rá arra, hogy neki 300 pengőt kölcsön adjon, vagyis tőle hitelezést ravasz fondorlattal való tévedésbe ejtés útján eszközölt ki. Jogi szempontból közömbös az, hogy a sértett a kölcsönzéskor felismerte a vádlott szorult helyzetét, mert hiszen kölcsönt rendszerint éppen az vesz fel, aki ilyen helyzetbe kerül. És a másodfokú bíróság is a csalást azért nem látta megállapíthatónak, mert a vádlottat csak ideiglenesen megszorultnak tekintette, de a kölcsön visszafizetésére végleg képtelennek és olyannak, aki azt visszafizetni nem is szándékoznék, nem tartotta. A sértett a vádlott megszorult állapotának ismeretében adta ugyan a kölcsönt, de valótlan tények előadása által megtévesztve abban a téves tudatban, hogy pénzét biztos helyre teszi. A kifejtetteknél fogva a vádlottnak vádbeli ténye mindenben kimenti a Btk. 384. §-ban meghatározott hitelezési csalás vétségének jogi fogalmát. Tévedett tehát a másodfokú bíróság abban, hogy a vádlottat a vád alól felmentette (B. III. 7972/1931. sz. — 1931. szeptember 23.)