Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

Bünictőjog. K. A kir. ítélőtábla ítélete ellen vádlott és a védő a Bp. 385. §. 1. a) pontja, valamint a II. Bn. 28. §. alapján éltek .semmisségi panasszal. A m. kir. Kúria a semmisségi panaszoknak a Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított részét a Bpn. 36. §. első bekezdése értelmében, mint alaptalant, elutasította, A kir. ítélőtábla által valónak elfogadott tényállás szerint ugyanis vádlott, — aki sértett céggel évek óta üzleti összeköttetésben állott, — sértett cégtől a G. cég részére 100 drb. gőzfűtési tömlőt vásárolt. Sértett azonban a G. cég által vádlott útján rendelt ennek az árunak leszállítására csak úgy volt hajlandó, ha vádlott előbb, az abban az időben a G. céggel szemben fennálló régebbi követeléséből a jelzett 100 darab gőzfűtési tömlő vételárának megfelelő összeget (900 pengőt) reá engedményezi. Vádlott ezt meg is tette, azonban az ő kifejezett kérelmére az adós, a G. cég erről az engedményről értesítve nem lett. A sértett cég erre a tömlőket leszállította; a G. cég pedig — minthogy az engedményezésről nem tudott, — eddigi összes tartozását közvetlenül a vádlottnak kifizette, aki — nem törődve az előbbi engedményezéssel — a pénzt saját céljaira fordította és sértett cégnek mit sem fizetett. A megállapított tényállás szerint jutalék és fuvarköltség címén 227 P 43 f a vádlottat illette ugyan, azonban a 900 pengőnek ezt meghaladó része — az engedményezés folytán — reá nézve „idegen ingó dolog" jellegével Dírt. Ezért a kir, ítélőtábla helyesen állapította meg azt, hogy vádlott az engedményezett és hozzá befolyt követelésből 66 P 16 fillért, mint birtokába került és reá nézve idegen ingó dolgot, jogtalanul fordított a saját céljaira. A m. kir. Kúria a vádlott bűnösségének a megállapításánál különösen arra fektetett súlyt, hogy a megállapított tényállás szerint a felek, — miután az engedményezési jogügyletet megkötötték, — az adóst (a G. céget) az engedményezésről tudatosan nem értesítették. Ebből a tényből ugyanis arra vonható következtetés, hogy a felek már eleve számoltak azzal, hogy az engedményezésről nem értesített adóst (G. cég) a hitelező (vádlott) kezéhez fog fizetni és hogy a vádlott a kezéhez fizetett, de a sértett cégre már előbb történt engedményezés folytán ezt a céget illető összeget immár most nem a saját maga, hanem a sértett részére és annak nevében fogja átvenni. A vádlott által, megállapodásuk értelmében, a sértett részére felveti pénzösszeg, tehát a vádlottra nézve minden körülmények közt „idegen ingó dolog" volt. Minthogy pedig vádlott ezt a reá nézve idegen pénzt a sértett beleegyezése nélkül — tehát jogtalanul — saját céljaira fordította, a vádlott cselekménye a Btk. 355. §-ába ütköző sikkasztás bűntettének összes ismérveit magábanfoglalja. Vádlott bűnösségének a megállapítása tehát törvényes. A semmisségi panaszoknak a II. Bn. 28. §-ára alapított részét — a m. kir. Kúria — tekintettel arra, hogy első fokon egyes bíró járt el, a II. Bn. 30. §-ában foglaltakra figyelemmel, a Bp. 434. §. harmadik bekezdése értelmében, mint törvényben kizártat, visszautasította. A m. kir. Kúria azonban, figyelemmel arra, hogy vádlott időközben