Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)
112 Hatásköri ügyek. közigazgatási úton behajtandó tartozásoknak, mely hatóságok, illetőleg közegek útján leendő behajtását szabályozzák, hatályon kívül helyezte. Vagyis mindennemű közadónak vagy a közadók módjára, illetőleg közigazgatási úton behajtandó köztartozásnak behajtását, ma már kizárólag a 600/1927, P M. számú rendelet szabályozza. Nyilvánvaló tehát, hogy a közigazgatási hatóság által kiszabott pénzbüntetésnek és a bár rendes bírói úton kirótt, de az ügyészség megkeresése folytán közigazgatási végrehajtás útjára terelt pénzbüntetésnek, mint ugyancsak közadók módjára behajtandó szolgáltatásnak behajtása tekintetében szintén kizárólag az említett rendelet rendelkezései irányadók, amelyek e részben a pénzügyi hatóság részére biztosítanak hatáskört. A közadók kezelésére vonatkozó hivatalos összeállítás (KKHÖ.) 161. §-a ugyanis a rendelet alkalmazásában a „közadók" gyűjtőneve alá foglalja nemcsak az állami egyenes adókat, a fogyasztási, forgalmi s helyhatósági adókat és az illetékeket, hanem ezeken felül mindazokat a szolgáltatásokat is, amelyek közadók módjára hajtandók be. Köztartozások alatt pedig a már esedékessé vált, de még ki nem egyenlített közadókat érti. Az előadottakból okszerűen következik, hogy a jogerősen kiszabott s a teljesítési határidő beálltával esedékessé vált pénzbüntetés valóságos köztartozás. Ámde a KKHÖ. 59. §-ának első bekezdése értelmében a köztartozások miatt vezetett foglaláskor a hátralékosnál, vagy annak lakásában lefoglalt ingóságoknak zár alól való feloldása iránt igénykeresetnek, vagyis rendes bírói útnak nincs helye. E szabály alól kivételnek, azaz igénykereset indításának csak az 59. §. második bekezdésében felsorolt esetekben, jelesül akkor van helye, ha a foglalást másutt, olyan tárgyakra vezetik, amelyeket iparosoknak feldolgozás, kereskedőknek eladás, fuvarosoknak, szállítmányozási és beraktározási vállalatoknak fuvarozás, illetőleg elraktározás céljából, avagy ügyvédeknek és közjegyzőknek ebbeli minőségükben bármi célból adtak át. A KKHÖ. 59. §-a tehát törvényes vélelmet állít fel, amellett, hogy mindazok az ingóságok, amelyeket a köztartozás miatt vezetett foglalás idején a hátralékos lakásán lefoglaltak, a hátralékos tulajdonában állanak. E törvényes vélelemmel szemben ellenbizonyítás csak az 59. §. 2. bekezdésében említett esetekben foghat helyet (praesumptio iuris). Különben ellenbizonyításnak nincs helye (praesumptio iuris et de iure). (1932. jún. 4. — 1932. Hb. 29.) A közigazgatási bíróság hatásköre. Illetmény- és nyugdíjügyek. 382. 1896: XXVI. t.-c. 27. §.; 1929: XXX. t.-c. 91. §. 7. bek. Fegyelmi úton jogerősen hivatalvesztéssel és ellátási igényének elvesztésével sújtott községi jegyző által — részben a hivatalból történt felfüggesztés tartama alatt élvezett illetményhányad beszüntetése, részben pedig nyugdíjának ki nem utalása miatt —