Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 25. 1931-1932 (Budapest, 1933)

Egyéb ügyek 370. 103 tárgyában az orvosi kar testületileg állást foglaljon. E szándékos késedelemből a felperesre kár háramlott, mert éveken át nem folytathatott orvosi gyakorlatot és így az azzal járó jövedelemtől elesett. Ezért a kárért a felperes szerint a kincstár felelős, még pedig annál inkább, mert másik szervéneik, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek eljárása is törvényellenes volt, annak folytán, hogy az egyetemi tanácsot az oklevél honosítása tárgyában nem szabályszerű elsőfokú határozat hozatalára utasította, hanem csupán véleményes jelentés tételére és ennek alapján hozott a miniszter jogorvoslattal meg nem támadható végérvényes elutasító határozatot, ami által elütötte öt a törvényes fellebbvitel lehetőségétől. Ilyen módon a miniszter — a felperes szerint — hatáskör hiányában hozott határozattal fosztotta meg őt attól az állampolgári jogától, hogy oklevele alapján orvosi gyakorlatot folytathasson. Ezek szerint a felperes keresete nyilvánvalóan kártérítésre irányul, ama felelősség alapján, amely a m. kír. államkincstárt a kereseti előadás értelmében a közegei által hivatalos eljárásukban a magánosnak vétkes mulasztással okozott kár tekintetében látszik terhelni. A kereseti igény nem azt célozza, hogy a rendes bíróság a miniszternek a kizárás fenntartása tárgyában hozott határozatát megváltoztassa, sem pedig azt, hogy a bíróság a minisztert a felperes külföldön szerzett oklevelének honosítására kötelezze. Erre a bíróságnak nem is volna hatásköre, mert e részben merőben közjogi jogviszonyról lévén szó, az a jogi helyzet, amelyet a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a felperessel szemben a kizárás és az oklevélhonosítás kérdésében követett eljárása alakított volt ki, az 1869: IV. t.-c. 1. §-ában kifejezett alkotmánytételnek megfelelően, rendes bírói úton meg nem másítható. A kereset tárgya igenis az állam kártérítési felelőssége, amely felelősségnek az alapját a felperes az állami közeg személyes hibájában, illetőleg a hivatalos eljárása közben tanúsított vétkes magatartásában és az államkincstárnak az alkalmazott ebbeli ténykedéséért való vagyoni felelősségében jelölt meg. A kártérítési felelősség kérdésének a közigazgatási eljárás törvényessége csupán előkérdése. Ez az előkérdés rendes bírói úton csak abban az esetben nem volna elbírálható, ha maga a főkérdés (a kártérítési felelősség kérdése) sem tartoznék oda. Olyan, különösen törvényes jogszabály azonban, amely ebben az utóbbi kérdésben a m. kir. államkincstárral szemben a rendes bírói útat kizárná, egyáltalán nincs. Ilyen értelmű törvényes rendelkezést sem az alperes képviselője által felhívott 19.349/1875. VKM. és 60.982/1910. VKM. számú rendeletek, sem egyéb jogforrások nem tartalmaznak. Különleges hatásköri szabályozás hiányában tehát a hatáskör kérdése a jelen esetben azon fordul meg, hogy közjogi vagy magánjogi kártérítési felelősség esetéről van-e ezúttal szó. Bíróságaink gyakorlatában az 1869. év óta is, amidőn az ugyanazon évi IV. t.-c. a bíráskodást a közigazgatástól elválasztotta, állandóan alkalmazott jogszabály az, hogy az államkincstár azért a kárért, amelyet állami közeg a hivatalos eljárásban másnak vagyonában szándékosan vagy vétkes