Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

Csalás. (Btk. 380—389. §§. Bn. 50. §.) 143 kalmazottra az állami alkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Minthogy a kifejtettek értelmében a szerződéses kezelő orvosok nem köztisztviselők, és minthogy a törvény által az ügyviteli szolgálatot teljesítő tisztviselő orvosok és a betegek orvosi ellátását végző szerződéses orvosok között tett s fentebb vázolt szigorú megkülönböztetés folytán, a szerződéses orvosok azok közé sem sorozhatok, akiket a Btk. 461. §-a „különös mag bizatásuknál fogva" tekint közhivatalnokoknak, — a nevezettek által ügy körükben kiállított okirat nem közokirat. De a rendelvények tartalmuknál fogva sem közokiratok. A pénztári orvos által kiállított rendelvény annak bizonyítására szolgál ugyan, hogy a rendelvényben megjelölt egyén jogosítva van a rendelt gyógyszert bármely gyógyszertárban az Országos Munkásbiztosító Intézet (ezidő szerint az 1928. évi XL. t.-c. 101. §-a alapján „Országos Társadalombiztosító Intézet") számlájára elkészíttetni s ép a rendelvénynek ez a tartalma adja meg az okirati jellegét; továbbá az is tény, hogy a rendelvénv űrlapját az említett intézet, a saját feliratával ellátva bocsátja a kezelő orvosok rendelkezésére, — ezek a körülmények azonban a rendelvényt közokirattá még nem teszik. — Az orvosi vényt ugyanis ezzel a tartalommal sem lehet az intézet közhatósági jellegű ügykörébe vágó rendelkezésnek tekinteni. Az intézet orvosának vénye alapján a nyilvános gyógyszertár tulajdonosa, a gyógyszert kiszolgáltatni és az árát az intézetnek hitelezni köteles (1927: XXI. t.-c. 34. és 211. §.); az előleg rendelkezésre bocsátása, az ár megtérítésének módja vagyis az elszámolás az intézet és a gyógyszertártulajdonos közti magánjogi viszony keretébe tartozik. Ilykép az intézet és a gyógyszerészek között fennálló és a gyógyszerek hitelezésére vonatkozó magánjogi viszonyon alapuló s az intézet vagyoni érdekeinek megóvását célzó orvosi rendelkezés, amely a biztosított orvosi ellátásához tartozik, — nem közhatósági intézkedés és így az orvosi vényt ezért is magánokiratnak kell tekintetni. II. Tévedett továbbá a kir. ítélőtábla akkor, midőn az okirathamisítási és csalási eseteket jogi egységbe vonta, azon az alapon, hogy a vádlottaknak az orvosi rendelvények bemutatása és a gyógyáruk kiszolgáltatása céljából folytatott ténykedése nem foglal magában oly különálló tényálladéki elemeket, amelyek a Btk. 391. és 392. §§-ban megjelölt ismérvekben bent nem foglaltatnának. Téves ez a jogi álláspont úgy a közokirathamisítás, mint a m. kir. Kúria által megállapított magánokirathamisítás szempontjából is. Az adott esetben a vádlottak célja az volt, hogy ingyen alkoholt szerezzenek. Ezt akként érték el, hogy az Orsz. Munkásbiztosító Pénztár kitöltetlen rendelvény űrlapjait valótlan tartalommal kitöltötték, — három esetben J. J.-né az orvosok aláírását is meghamisította, s ezután az orvosi rendelvényeket a gyógyszertárakban bemutatták s a gyógyszerészeket ekként fondorlatosan tévedésbe ejtve, a rendelvényen felírt alkoholt ellenérték nélkül átvették s ez által az Orsz. Munkásbiztosító Intézetet, esetleg a gyógyszertártulajdonost megkárosították. A vádlottak ténykedésükkel minden egyes esetben két külön törvényes