Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

86 Hatásköri ügyek. De nem állapítható meg a Közigazgatási Bíróság hatásköre a panasz tárgyául szolgáló illetményi kérdésre az 18%: XXVI. t.-c. 51. §-a alapján sem, mert bár ez a szakasz különböztetés nélkül bárminő népoktatási nyil­vános tanintézetnél alkalmazott tanszemélyzet fizetésmegállapítási ügyében biztosítja a közigazgatási bírósági panaszutat, azonban csakis és kizárólag az iskolai tanítói fizetés aránylagos részének terményekben való megálla­pítása és a termények beszedése és kiszolgáltatása ügyében, nem pedig a készpénzfizetés tárgyában és nem is a vallás- és közoktatásügyi miniszter­nek, hanem a közigazgatási bizottságnak, helyesebben az 1929: XXX. t.-c. 58 §-a és a 7.890/1930. M. E. sz. rendelet 1. és 3. >§-ai értelmében a köz igazgatási bizottság népoktatásügyi albizottságának említett tárgyú határo­zatai ellen. Minthogy tehát sem az 1896: XXVI. törvénycikkben, sem más törvény­ben vagy törvényerejű rendeletben nincsen olyan jogszabály, amely a val­lás- és közoktatásügyi miniszternek a felekezeti népoktatási nyilvános tan intézeteknél alkalmazott tanszemélyzet készpénzílletményeinek megállapí­tása tárgyában hozott határozata ellen a Közigazgatási Bíróság előtti el­járást megengedné; minthogy továbbá a nevezett miniszter által felhozot1; az a körülmény, hogy az izraelita hitközségek által fenntartott polgári isko­lákra anyagi jogi tekintetben ugyanazok az illetményszabályzatok irány­adók, mint amelyek az állami és községi iskolákra nézve hatályban állanak, a közigazgatási bírósági hatáskör megállapítását csak a törvényhasonlatos­ság elvének alkalmazásba vételével eredményezhetné, már pedig a Közigaz­gatási Bíróság hatáskörének ilyen módon való kiterjesztését az 1896: XXVI. t.-c. 19. §-ában foglalt tiltó rendelkezés egyenesen kizárja; mindezeknél fogva a jelen ügyben a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1931. máj. 11.; 1931. Hb. 13. sz.) Ehhez hasonló döntés: Gr. 1916—1924., 53. sz. hat. Cselédügyek. 294. 1876: XIIL t.-c. 1. §. A házi cselédi minőséget a felek között fennálló közös háztartás és ágyassági viszony természete kizárja. Ez idő alatt teljesített belső szolgálatok ellenértékének megtérítésére irányuló követelés mint magánjogi igény elbírálása a rendes bíróság hatáskörébe tartozik. (1931. márc. 30. — 1931. Hb. 8. sz.) 295. 1898: II. t.-c, 6. és 10. §-ok. I. A munkaadók és a mező­gazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1898: II. t.-c. 6. §-ának 2. bekezdése értelmében a szerződő felek­nek a szerződési okiratba fel nem vett megállapodásai csak a tör­vény rendes útján érvényesíthető, vagyis az ily külön megállapo­dások közigazgatási útra egyáltalán nem tartoznak. Ebből pedig okszerűen következik, hogy még kevésbbé érvényesíthető köz­igazgatási úton a bérkikötés módosítását célzó olyan egyoldalú akaratnyilvánítás, amely az ellenfél által el nem fogadtatván, két oldalú jogügyletté: megállapodássá nem emelkedett, hanem csu­pán ajánlat maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents