Isaák Gyula - Petrovay Zoltán - Nizsalovszky Endre - Térfy Béla (szerk.): Grill-féle döntvénytár 24. 1930-1931 (Budapest, 1932)

84 Hatásköri ügyek. ményeket rendeli, mint amelyek az államsegélyes népiskolai tanítóknak jár­nak, másfelől kimondotta a magánelemi népiskolai tanítók illetményeinek közigazgatási úton biztosítását. Az az állami jogkedvezmény, amely a tanítói illetményeknek közigaz­gatási úton való biztosításában áll, a dolog természete szerint nemcsak a nem vitás illetmények közigazgatási behajtására vonatkozik, hanem kiterjed egyúttal a jogalap és összegszerűség szempontjából vitás illetményekhez való igényjogosultságnak, nemkülönben az ily illetmények összegének köz­igazgatási útú megállapítására is. Az említett jogkedvezménynek a célja ugyanis az, hogy a tanító, még ha magánelemi iskolánál van is alkalmazva, gyorsan és olcsón juthasson hozzá törvényszerű illetményeihez. Már pedig ennek a célnak elérését veszélyeztetné, ha a jogalap vagy összegszerűség szempontjából vitássá vált tanítói illetményekre irányuló igényeknek az érvényesítése a rendszerint körülményes és hosszadalmas eljárást feltéte­lező polgári peres út igénybevételétől tétetnék függővé. A gy—i kir. törvényszéknek a rendes bírói hatáskör megalapozásáúl a Hatáköri Bíróság 1925. Hb. 16. számú határozatára történt hivatkozása a jelen esetben nem helytálló, mert említett határozatával a Hatásköri Bí­róság olyan hatásköri összeütközési esetet bírált el, amelyben a kereset magánelemi népiskolai tanítónak az 1922. évi január hó 1. napját megelőző időből hátralékos illetményeinek érvényesítésére irányult, amidőn az emlí­tett jogkedvezmény még nem volt hatályban, míg ezúttal az 1922. évi január hó 1. napját (vagyis a 700/eln .1922. V. K. M. számú rendeletben kitett idő­pontot) követő időre vonatkozó szolgálati illetmény forog szóban. A panaszosnak az az elődása, hogy a 700/eln. 1922. V. K. M. számú rendelet 7. §-a a magánosok által fenntartott elemi iskolák tanítóinak csak ama járandóságai behajtását terelte volna közigazgatási útra, amelyek az állami tanítókat megillető illetményeknél nem magasabbak, a jelen esetre nem talál, mert az eldöntendő kérdés lényege ezúttal épen az, hogy E. K.-nét a 700/eln. 1922. V. K. M. sz. rendelet értelmében a X. fizetési osz­tály 2. fokozatának avagy csupán a XI. fizetési osztály 3. fokozatának meg­felelő illetmény illetí-e meg. Minthogy tehát a kifejtettek szerint van olyan törvényes jogszabály, amely a kereseti igény érvényesítését közigazgatási útra utalja, ennélfogva a jelen ügyben a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1931. jún. 27. — 1931. Hb. 26.) A Hatásköri Bíróság 1925. Hb. 16. sz. határozatát 1.: Gr. 1926. 286. sz. alatt. 293. 1896: XXVI. t.-c. 19., 53. §§.; 1913: XVL t.-c. 30. §. A felekezeti népoktatási nyilvános tanintézeteknél alkalmazott tanszemélyzet készpénzilletményeinek megállapítása tárgyában végső fokon a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz, akinek határozata ellen a közigazgatási bírósághoz panasznak nincs helye. Hb. Ebben az ügyben, amelynek tárgya izraelita hitfelekezeti polgári leányiskolához megválasztott rendes tanár készpénzilletményének a 9.000/1927. M. E. sz. rendelet alapján újabb megállapítása, a m. kir. vallás-

Next

/
Thumbnails
Contents