Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Petrovay Zoltán - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 23. 1929-1930 (Budapest, 1931)

388 Kötelmi jog 644. 1928:XII. t.-c. 14. §. — Tönkrejutás fogalma az átértékelés szempontjából. — Az 1928: XII. t.-c. kifejezetten nem írja elő az átértékelés lehetőségeként, hogy a hitelező tönkremenetelének kizárólag a kereseti követelés átértékelésének elmaradásából kell származnia, a mindkét fél érdekét méltányosan kielégíteni célzó törvényes rendelkezésnek oly értelmezés felel meg, amely szerint, ha a felperes tönkrejutottnak jelentkezik azért, mert vagyona át nem értékelés miatt elenyészett, tekintet nélkül arra, hogy a tönkrejutást a perbevitt egyetlen követelés át nem értékelése eredményezte-e vagy a tönkrejutás az értékleromlás folytán különböző tételekben és különböző befektetési módok dacára következett be, az átértékelést pusztán az adós tönkrejutottságának ténye alapján meg kell engedni, amenyiben a törvény 14. §-a negyedik bekezdésének egyéb feltételei is fennforognak. Ily értelmezéssel adott helvét a bírói gyakorlat más hasonló esetekben is az átértékelésnek (P. IV. 2193—1929—17., P. VI. 4016 —1927.) (K. 1929. nov. 26. — P. VI. 2075 1929; J. H. IV. 10,) K. A jövedelmi és vagyonadó emelkedése a pénzromlás következményének okszerűleg s ha a vagyonadó kivetése bizonyos vagyon létezését föltehetővé is teszi, az I. r. felperes foglalkozásánál fogva (tőzsdeügynök, egyezményes), ez természetes; de ha lehettek is értékpapirok az I. r. felperes birtokában, azok foglalkozásánál fogva, amely ilyenek vételében és eladásában állott, megmaradó vagyonnak nem tekinthetők s így helyesen a jövedelem szempontjából veendők figyelembe; viszont az a körülmény, hogy az I. rfelperes foglalkozásából jövedelmet húzott, amely egy ideig bizonyos fölösleget hozhatott, de végeredményben, amint a fellebbezési bíróság megállapította, vagyonszerzésre nem vezetett, sőt a felperesek megélhetését sem biztosította, nem szól az ellen, hogy a felperesek tönkrejutását az őket illető vételárhátralék átértékelésének elmaradása okozta. A felperesek ugyanis 62.112 aranykorona érték helyett két részletben csak 10389 aranykorona értéket kaptak meg és pedig 1919-ben, amikor tőzsde-ügynöki foglalkozását az I. r. felperes nem űzhette s így a kapott összeg jövedelem hiányában a megélhetésre volt fordítandó, az tehát befektetésre nem volt alkalmas, míg a vételárhátraléknak teljes értékben való megkapása esetén ez lehetséges lett volna. Végeredményben ilyképp a tönkre jutás az átértékelés elmaradásának okszerűleg volt tulajdonítható, annálinkább, mert az átértékelés megengedettsége szempontjából nem szükséges, hogy a tönkrejutás kizárólag- az átértékelés elmaradására legyen visszavezethető. Erre való tekintettel a felperesek 1920—1922. évi jövedelmének