Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Petrovay Zoltán - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 23. 1929-1930 (Budapest, 1931)

154 Büntetőjog nak elve érvényesül, mely szerint a vádlónak joga van a vádat a tettesek egyikével szemben elejteni, másikával pedig fenntartani, anélkül, hogy ez a magánindítvány érvényét érintené. K. A >m. kir. Kúria büntető jogegységi tanácsa már számos határozatában, így B 6279—1905. (B. H. T. IV. kötet, 332. szám), 4116—1924., B. 4912—1925. ,s legutóbb B. I. 6170—1925. számú határo­zatában kimondotta azt, hogy a Btk. 115. és 116. ^-aiban a magán­indítvány oszthatóságát megállapító rendelkezések csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a följelentett egyéneik ugyanabban a jogi egységet képező cselekményben, mint egymás tettestársai vagy részesek működtek közre­Ha azonban a följelentett egyének, mint önálló tettesek külön­külön követték el a vádbeli cselekményt és ezek a cselekmények csak a sértett személyével való összefüggés okából foglaltatnak egy feljelentésbe, — akkor a vád oszthatóságának elve érvényesül, mely szerint a vádlónak joga van a vádat a tettesek egyikével szemben elejteni, a másikával szemben pedig fenntartani, anélkül, hogy ez a magánindítvány érvényét érintené. Jelen esetben — még ha a feljelentés nem emelte volna is ki azt, hogy a feljelentett egyének külön-külön híresztelték a sértettről a megszégyenítő tényeket — a vádbeli cselekmény természetéből következik, hogy a feljelentett egyének mindegyike önálló tettese az állítólag elkövetett rágalmazásnak, nem pedig csupán közre­működő egy cselekményben s így nyilvánvaló, hogy nem forog fenn a Btk. 115. §-ának esete. Minthogy pedig a Btk. 116. §. első bekezdésének második mon­datában foglalt rendelkezés csak a Btk. 115. §-ánatk esetében alkal­mazható, — kétségtelen, hogy a kir. törvényszék a törvény meg­sértésével mentette föl a vádlottat a Btk. 115., 116. §-aira hivat­kozással. De törvénysértő az ítéletnek az a rendelkezése, mely a bűn­ügyi költségeiket kölcsönösen megszüntette; mert amint azt a kir. Kúria 2431—1905. számú jogegységi határozatában (B. H. T. II. kötet 122. szám) kimondotta: a bűnügyi költségek kölcsönös meg­szüntetésének helye nincs. B. I. 5318—1929. — 1929. X. 11. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok vagy hatósági közegek elleni izgatás. (Btk. 171—174. §.) 347. Btk. 171. sz. 1., 24. §. 3. p. A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 25. sz. büntető döntvénye. A Btk. 171. §-ában meghatározott cselekmény miatt a nyomtatvány stb. terjesztője vagy közszemlére ki-

Next

/
Thumbnails
Contents