Nizsalovszky Endre - Térfy Béla - Sárffy Andor - Zehery Lajos (szerk.): Grill-féle döntvénytár 22. 1928-1929 (Budapest, 1930)

82 Pénzügyi jog. követelt pénzszolgáltatás beszedésére közigazgatási végrehajtási jogsegély nem adható; 3. alapos az a panasza, amely szerint a hitközség által a hí­vektől követelt pénzbeli szolgáltatás egységes adókezelésbe be nem vonható; 4. alapos az a panasza, hogy a hitközséget semmi körülmé­nyek között sem illetheti meg az a jog, hogy hívőinek vagyoni erejét korlátlan mértékben vehesse igénybe. Mindezek folyományaként kérte, hogy Z. város adóhivatala által ellene foganatosíott végrehajtási jogcselekményt a bíróság semmisítse meg és őt egyúttal a z—i róm. kath. hitközség által tőle követelt kb. 15.000 pengő befizetésének kötelezettsége alól mentse fel. Ami panaszosnak az 1—4. pont alatt előterjesztett panaszait 6 az azok kapcsán előterjesztett kérelmét illeti, ezek lényegileg az egyházadó jogossága és helyessége ellen irányulnak; ezekben a kérdésekben pedig a m. kir. közigazgatási bíróság az ugyanazon adók tárgyában panaszos és P. Lajos ugyancsak z—i lakos által beadott korábbi panasza tárgyában hozott végzésében már hatá­rozott és kimondotta, hogy az egyházi adók jogossága és helyes­sége tekintetében felmerült vitás kérdések eldöntése nem tartozik a bíróság hatáskörébe, mert sem az 1896 : XXVI. t.-c, sem más törvényes rendelkezés nem utalja ezeket a kérdéseket a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörébe, a hatáskör kiterjesztésének pedig az idézett törvény 19. §-a értelmében helye nincsen. Ezeknek a panaszoknak az érdemleges elbírálását ez okból a bíróság mellőzte s panaszos panaszának ezt a részét hivatarbol visszautasította. Ami pedig a 2. és 3. pont alatt előterjesztett panaszokat illeti, azokat a bíróság az 1925. évi 600. sz. K. K. H. Ö. 104. 4. b) és h) pontjai alapján érdemleges elbírálás alá véve, azokat alaptala­noknak találta. A bíróság az idézett rendelet-szakasz 4. h) pontja alapján elsősorban azt vizsgálta, hogy a kérdéses egyházközségi követelés jogérvényesen létrejött-e, s ennek megfelelőleg a panaszolt hatá­rozatnak azon része elln emelt panasz, amely a követelés jogérvé­nyességének a megállapítását tartalmazza, alapos-e. Az egyházközségnek egyházi főhatóságilag jóváhagyott alap­szabályai 2. §. d) pontja szerint a hitközség adót állapít meg, vet ki és szed be, mégpedig a 66. §. szerint minden nagykorú, önálló keresetforrással, vagy vagyonnal bíró róm. katholikustól, aki Z. városban lakik, vagy annak határában ingatlannal, vagy önálló üzlettel bír, amely adó a 65. §. szerint a hitközség szükségleteinek edezésére szolgál. A hitközség még 1923. évi március hó 4-én tartott képviselő-

Next

/
Thumbnails
Contents