Térfy Gyula (szerk.): Grill-féle döntvénytár 21. 1927-1928 (Budapest, 1929)

Váltójog. dott ítéleti ténymegállapítása szerint bizonyítást nem nyert, a felperes a váltótörvény fentmegjelölt szakasza értelmében kitölthette az ifj. Sz. Alberttől átvett váltót a nevezettel szemben fennálló követelésének megfelelő kereseti összegre s így nem sérti az anyagi jogot a fellebbezési bíróságnak az az ítéleti döntése, amely szerint az alperest, mint a kereseti váltó kibocsátóját a felperes, mint rendelvényes javára a kereseti váltóösszeg s járulékai megfizetésében marasztaló elsőbirósági ítéletet helybenhagyta. (1926 jun. 17. — P. VII. 1804/925.) 1030. Vt. 93., 41. §. Megállapodásellenes kitöltése a lejáratnak és annak jogkövetkezménye. K. A nem vitás tényállás szerint dr. K. Ernő 1924. évi szeptember 15-én 50 millió és szeptember 17-én ismét 50 millió K kölcsönt nyújtott az elfogadó Miskolczi Kereskedelmi R.-T.-nak, a kölcsön lejáratának 1924. évi november 15., illetőleg november 16, napjában való megállapítása mellett Az elfogadó r.-t. ezen kölcsön fedezetére két igazgatójának és W. Péter ügyvezetőjének kibocsátói és illetőleg forgatói aláírásával ellátott, összegszerűen kitöltött, egyébként azonban kitöltetlen, mindössze 10 drb., egyenként 10 millió K-ról szóló váltót adott át dr. K. Ernőnek. A kölcsönügyletre vonatkozó ezt a megállapodást tartalmazza az akkor egyidejűleg kiállított 2. és 3. alatti és az ezekben foglalt megállapodást nem módosító, hanem csak kiegészítő 1924. évi szeptember 22-iki keletű C. alatti. Azt a döntő kérdést tehát, hogy jött-e létre a szerződő felek között a váltó lejáratára vonatkozóan is megállapodás, a most jelzett okiratokból kell megoldani. Az okiratoknak abból a tartalmából, hogy a két 50—50 millió kölcsön lejáratát naptárszerüleg meghatározza és hogy a váltókat ezen kölcsönök fedezésére szólónak jelzi: nyilvánvaló, hogy a szerződő felek akarata a kölcsön lejáratának naptárszerü meghatározásával az annak fedezetéül szolgáló váltók lejáratát kívánta megállapítani. A felek tehát nemcsak a kölcsön lejaratát állapították meg, hanem egyúttal az annak fedezetére adott váltók riaptárszerü lejáratában is megállapodtak. Téves tehát a fellebbezési bíróságnak a most jelzett okiratok tartalmára vonatkozó az az értelmezése, amely szerint a szerződő felek a váltók lejárati idejét meg nem állapították volna. Felperesnek a 12. alsz. előkészítő iratában foglalt előadása szerint alperesek jegyezték az elfogadó r.-t. cégét és ugyanők intézték annak a most szóban forgó kölcsönügyletét is. Felperes ezen előadásából kétségtelen, hogy a dr. K. Ernő és az elfogadó r.-t. között létesített ebben a megállapodásban alperesek is részt vettek. Minthogy pedig a szintén nem vitás tényállás szerint W. Péter a kölcsönnek 1924. évi november közepén történt meghosszabbítása ellen dr. K Ernővel szemben is tiltakozott, az elfogadó r.-t. nevében tárgyaló T. Sándor alperes pedig a korábbi lejáratot csak 1925. évi január 15., illetőleg 17-éig hosszabbította meg: kétségtelen, hogy felperes mindkét alperessel szemben megállapodáselletiesen látta el a váltókat 1925. évi február 4-iki lejárattal.